Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. június 29.

 A Ploieşti-i Táblabíróság június 25-én kimondott jogerős ítélete értelmében a Békás-szoros közigazgatásilag nem Hargita, hanem Neamţ megyéhez tartozik. Ezzel pont került az erdélyi Gyergyószentmiklós és a moldvai Almásmező (Bicaz Chei) között Mezei János, akkori polgármester által 2009-ben kezdeményezett per végére.

Székely Hírmondó, Czegő Zoltán | 2020. június 29.

(1930. június 29. után is)

Az olvasó mosolyogva is megértené, hogy néhai Dali Sándor főszerkesztőről szólván, ugyancsak alkalmatlan lenne felsóhajtanom egy Ady-verssel: Vajon lehet-e jobbra várni? Mert a nagy alany, Dali Sándor azonnal rávágná az esengő sóhajra, hogy maguk csak ne sóhajtozzanak, hanem dolgozzanak, s egy cseppet se lanyhán! Ő, Dali, az a típus volt, aki lapcsináláskor nemcsak kihasználta, hanem meg is teremtette a jó lap lehetőségét. Ma tíz éve halt meg Sepsiszentgyörgyön, 90 éves lenne.

Háromszék, Farcádi Botond | 2020. június 29.

Ha jobban belegondolunk, nem történt semmi azóta sem. Traian Băsescuról már tavaly májusban kimondta a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács, hogy Petrov fedőnév alatt jelentett a Securitaténak, aztán pár hónappal később a Bukaresti Ítélőtábla is megerősítette ezt – mégsem történt semmi.

Háromszék, Csikós Júlia | 2020. június 26.

Megnyitása óta nem volt akkora ünnepe a sepsiszentgyörgyi Református Tanodának – a későbbi Székely Mikó Kollégiumnak –, mint 1870. június 27-én, amikor letették az iskolaépület alapkövét. E napot hosszadalmas alapítási időszak, bonyolult telekszerzési ügyek előzték meg, de az alapkőletétel napja valódi ünnepévé vált nemcsak az iskolának, hanem Sepsiszentgyörgynek és egész Háromszéknek is. Finta István pávai lelkész a szemtanú hitelességével számolt be az eseményről a Pesten megjelenő Protestáns Egyházi és Iskolai Lap július 10-i számában, e cikkből, néhány más forrást is figyelembe véve, rekonstruálhatjuk a 150 éve történteket.

Háromszék, Farkas Réka | 2020. június 25.

Klaus Iohannis román államfő megkapja az Aacheni Nemzetközi Nagy Károly Díjat, úgy tűnik, európai csodálóit semmi sem tántorítja el, hogy kitüntessék „dicsőséges érdemeiért”. A híres nyugati mérce, mint már annyiszor, ismét kettős: van, akinek bármit elnéznek, másnak – akit ellenségnek tekintenek – legjobb szándékait is kiforgatják.

Hargita Népe, Biró István | 2020. június 26.

Egy héttel ezelőtt ünnepelték a madéfalviak a Jézus szíve tiszteletére szentelt templomuk búcsúját. Az ünnepen felolvasták a templomjavítási munkálatok során – a toronygombban – talált levelet is. Ebből kiderült, hogy 1913–1914 között épült az egyházközség temploma, amelynek tornyára 1914. július 4-én helyezték fel a keresztet. Ezt akkor a helyiek szent pillanatként élték meg, és a címül adott mondatot írták a levélbe.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. június 23.

„A Brassói Táblabíróság ügyészei rehabilitálták a néhány román és zsidó haláláért felelős háborús bűnös Wass Albertet – Wass korlátozások nélkül imádható és tisztelhető Románia területén.” Mindez a magyarellenességéről hírhedt Dan Tanasă június 18-án keltezett blogbejegyzésének címében olvasható, öles betűkkel. És a továbbiakban hosszas, csúsztatásokkal tűzdelt fejtegetésbe kezd az általa törvényes alapot nélkülözőnek, sőt a budapesti politikai hatalom érdekeit szolgálónak bélyegzett ügyészi rendeletek ellen. Ráadásul azt állítja, hogy Budapest éppen azért népszerűsíti Wass Albertet olyan harciasan, mert román- és zsidóellenes volt a haláláig.

Népújság, Nagy Miklós Kund | 2020. június 22.

Könyvégetés még nincs, de a szobrok már nagy bajban vannak. Döntögetnek, feldarabolnak, felgyújtanak emlékműveket, főleg az Egyesült Államokban, de nem csak ott. Ha jobban belegondolunk, a kezdő mondat első fele sem egészen igaz. Könyvmáglyákat ugyan nemigen mutatott a média, de az gyakori hír, hogy bizonyos könyveket, filmeket, amelyek ideológiailag, hangvételben nem tetszenek a napjainkban tiltakozóknak, igyekeznek elzárni a nyilvánosság elől.

Hargita Népe, Nagyálmos Ildikó | 2020. június 26.

Az elmúlt évszázadban megtanultunk küzdeni és méltóságunkat összekaparva újra és újra talpra állni itt, az elszakított országrészben. Pedig egyáltalán nem mondható el, hogy a székelység teljes mértékben összetartó, önzetlenül szereti minden felebarátját, hisz mindennap szembesülünk az emberi gyarlóságra és irigységre utaló jelenségekkel. Kevés olyan közös ügyünk van, amely mellé mindenki odaáll pártatlanul, és egy emberként visszük végig. Valaki egyszer azt mondta, hogy szükségünk van ellenségre, mert másképp azonnal saját fajtánkat kezdjük támadni. És ebben sajnos tényleg van némi igazság.

Háromszék, Nagy B. Sándor | 2020. június 22.

Tudtam, hogy közeledik a születésnapja, és mégis megfeledkeztem róla. Azért biztosan sokan köszöntötték, hisz rengetegen ismerik a városban – reméltem, de megtudtam a lányától, hogy nagyon kevesen vették a fáradságot… Ha arra gondolok, hogy ő hányszor köszöntött, gratulált, hívott fel, amikor csak a leghalványabb oka is volt rá, hányszor segített, amikor bármiben a segítségét kértem, elszégyellem magam. Ő mindig kész szavakba önteni a szívét, ha valamelyik egykori vagy mai kollégáját méltatni kell, ha bármilyen alkalomból bármire felkérik.

Székely Hírmondó, Román Győző | 2020. június 22.

Még jól ki sem „pihente” a járvány fáradtságait a köznép, máris jött a hír, hogy újabb több mint háromszáz polgár után szaladt a mentő, napi mintegy százzal emelkedett a koronavírusosok száma. Persze, ritkán vitték be őket egyenként a fehérköpenyesek, többnyire egy-egy újraindult vállalkozásnak valamely részlegén dolgozókat vizsgálták ki, mivel egyikükön vagy többeken SARS–CoV–2-őt észleltek. Néhányan meg is halnak, de ugyanakkor ugyanannyi rákos, tüdőbeteg és szívbajos mondott végső búcsút az árnyékvilágnak.

Székely Hírmondó, Czegő Zoltán | 2020. június 19.

Magam sem tudom, elegendő-e egy esztendő 365 napja emlékeztetni a magyar nemzet fiait s lányait rendre a győzelmekre és a megaláztatásokra. Szemből fogadjuk ma is ezeket az emlékeztetőket, akár a születések örömeit. 1956-ban a rettenetes kommunizmus szovjet nagyhatalma ellen próbálkoztak a magyarok végső elkeseredésükben. Ebben is részt vállaltak Erdély magyarjai, akár 1989-ben. Ha összevetnénk a román kommunista rend 1956-os erdélyi magyar áldozatainak számarányát a magyarországiakéval, megdöbbentő adatot kapnánk.