Népújság, Nagy Miklós Kund | 2020. július 7.
Másért mentem a várba, de a templomnál leragadtam. Annyira lenyűgöző a megfiatalodó ősi hajlék napsütésben felfénylő méltósága, olyan marasztaló a lélekkel ég felé magasodó hatalmas torony látványa, hogy kénytelen voltam előkapni a mobiltelefont, azzal is számolva, hogy késni fogok emiatt a megbeszélt találkozóról. De nem lehetett ellenállni, fotón is meg kellett örökítenem, ahogy a négy fiatorony sisakos dísze közül kicsúcsosodik, akárha a felhőket karcolná, a lentről is óriásinak tűnő, fémborítású kúp. Felső részén, a messzire látszó nagy gömb alatt egy törékenynek vélt állványszerkezet, azon létra és rajta egy ember vonzotta magára a tekintetet. Nem tudom, mit csinálhatott éppen akkor a bizonyára alpinista szakember, de annyit észrevehettem, hogy tesz-vesz, dolgozik. A készülékem zoom objektívje közelebb hozta az állványzatot és a szakit, de így sem tudtam eldönteni, hogy azokban a pillanatokban mi történik ott fenn.