Székely Hírmondó, Román Győző | 2020. június 22.

Még jól ki sem „pihente” a járvány fáradtságait a köznép, máris jött a hír, hogy újabb több mint háromszáz polgár után szaladt a mentő, napi mintegy százzal emelkedett a koronavírusosok száma. Persze, ritkán vitték be őket egyenként a fehérköpenyesek, többnyire egy-egy újraindult vállalkozásnak valamely részlegén dolgozókat vizsgálták ki, mivel egyikükön vagy többeken SARS–CoV–2-őt észleltek. Néhányan meg is halnak, de ugyanakkor ugyanannyi rákos, tüdőbeteg és szívbajos mondott végső búcsút az árnyékvilágnak.

Székely Hírmondó, Czegő Zoltán | 2020. június 19.

Magam sem tudom, elegendő-e egy esztendő 365 napja emlékeztetni a magyar nemzet fiait s lányait rendre a győzelmekre és a megaláztatásokra. Szemből fogadjuk ma is ezeket az emlékeztetőket, akár a születések örömeit. 1956-ban a rettenetes kommunizmus szovjet nagyhatalma ellen próbálkoztak a magyarok végső elkeseredésükben. Ebben is részt vállaltak Erdély magyarjai, akár 1989-ben. Ha összevetnénk a román kommunista rend 1956-os erdélyi magyar áldozatainak számarányát a magyarországiakéval, megdöbbentő adatot kapnánk.

Hargita Népe, Domján Levente | 2020. június 19.

A koronavírus-járvány – valamennyi már érezhető és jövőben megmutatkozó hatásával együtt – olyan erélyes és jól irányzott mozdulattal rúgta ránk az ajtót, amit a legnagyobb akciófilmhősök is megirigyelnének. Berontott az életünkbe, s nagyjából minden útjába kerülőt szétrúgott és felborított abból a világból, amit pár hónappal korábban még megszokottnak és normálisnak tartottunk. Ha csak a gazdaságra gondolok: munkahelyeket szüntetett meg és alakított át, újraszabta időbeosztásunkat, áthúzta számításainkat, üzleti terveinket, közlekedési és kapcsolattartási lehetőségeinket, megakasztotta jól bejáratott, változtathatatlannak hitt munkavégzési rituáléinkat. De rámutatott gyengeségeinkre, rabul ejtő szokásainkra, sebezhetőségeinkre is. Kitaposott ösvényeink pillanatok alatt összekuszálódtak, járhatatlanok lettek. Ha nem ragaszkodunk körömszakadtáig a megszokott régihez, akkor látnunk kell: új utak, új erőforrások és új lehetőségek is felszínre kerültek.

Székely Hírmondó, Czegő Zoltán | 2020. június 18.

Kijelenthetnénk a tételes meggyőződés hangján nagy garral, hogy márpedig véletlenek nincsenek. No, mit érnénk el vele? Annyi kényszerűség taposott át rajtunk meg mindazon, ami egykor a miénk volt, nem is olyan régen, hogy ajándékoknak, véletleneknek immár nem nagyon emelgetünk kalapot. Azt, hogy épp most, 2020 nyarának elején, magam születésnapjának ugyancsak közelében veszem le ki tudja hányadszor a fiatal Márai Sándor könyvét, és nyitok rá Csillag című lírai írására, azt tekinthetem véletlennek (Márai Sándor: Vasárnapi krónika, Helikon Kiadó, 2005).

Háromszék, Farcádi Botond | 2020. június 18.

Ludovic Orban miniszterelnökünk személyes ismerőse panaszolta, milyen csúnyán elbántak velük a magyar hatóságok: a Nyugat-Európába vizsgázni készülő lányát kísérte volna a szülő, ám a magyar határőrök nem engedélyezték számára az átutazást. Márpedig ez tűrhetetlen, és ha tovább akadékoskodnak a magyarok, akkor fel kell őket jelenteni az Európai Bizottságnál – szögezte le a kormány keddi ülésén Ludovic Orban, utasítva belügyminiszterét, mielőbb intézkedjék. Marcel Vela hűséges alattvalóként azonnal rá is tett egy lapáttal főnöke kifakadására, mondván, nem ez az első eset, amikor a magyarok otrombán viselkednek, pedig a románok mindig is nagy nyitottságot tanúsítottak az átutazó forgalommal szemben.

Népújság, Sebestyén Mihály | 2020. június 19.

Csütörtöki kimenő

A hétközben felírt ötletek kis cédulákon hevernek egy erre a célra rendszertelenített dobozban. Nálam – speciális eset, de nem kell hozzá orvosi konzílium – a hét csütörtöktől csütörtökig tart. Jobban mondva szerda reggeltől szerda reggelig. A jegyzetírás az egyetlen meghatározó pont eseményekben nem dúskáló létezésemben.

Hargita Népe, Simó Márton | 2020. június 16.

Nagyon sok „élményben” volt részünk mostanában. Egyrészt itt van az arrogáns vezetésű nemzeti többség, amelyet most – bár megszoktunk – ebben a rosszabb formájában kényszerülünk elviselni… Itt van a vírus, amely állítólag visszavonulót fújt, de ennek ellenére markánsan deged bennünk továbbra is, hiszen csak szeretnénk, ha elpályázna a szakirodalomba, de a megbetegedési mutatók nem az enyhülés irányába mutatnak nálunk… Előjöttek az állami tulajdonban levő vadak, medvék, vaddisznók meg egyéb állatfajták, és itt garázdálkodnak ismét kertjeink aljában, de bennebb is, azokon a legbelsőbb magánterületeinken, ahol még tudnánk – akár maszkos korlát nélkül – levegőt venni, s megtermelni a kicsi és a nagy pityókát, hogy egyiket a másikkal megehessük… Most meg árvíz ömlött ránk, de olyan mértékben, akkora vehemenciával, hogy akár Noé bátyánkkal is társulhatnánk a menekvésben. Ahhoz viszont logisztika kellene és készlet, amelyet bepakolhatnánk a bárka gyomrába. Tegyük fel, ha meghallanánk az Úr szavát – „És minden élőből, s minden lényből, mindenből kettőt-kettőt vigyél be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek… Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehető, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelül…” (1Mózes, 6, 7) –, akkor sem tudnánk mit kezdeni a jóindulatú sugallattal, mert nincsen semmink. És különben is, nálunk nem működik az a fajta migráció, hogy eltartassuk magunkat, mi szerencsés esetben eladhatjuk magunkat rabszolgának a napi betevőért, amelyet kegyesen visszaoszt a maga boltjai révén a „jobbik” Európa a saját verítékünk árán szerzett garasainkért… Aztán mindenek előtt, mögött, fölött ott az általános értékválság járványa, amely teljesen megkérdőjelez és lenulláz mindent… Hogy mindezeket szándékosan szabadította-e valaki a világra, vagy a véletlenek összjátéka csupán, azon el lehetne gondolkodni, csakhogy ez a pillanat nem a morfondír ideje.

Háromszék, László Zsuzsa | 2020. június 16.

Hónapokig éltünk félelemben, bizonytalanságban, elzártan egymástól, a világtól. Szigorú szabályok mentén, megfenyítve, rekcúmozva, mint valami rossz gyermekek. Már-már megállt az élet, legalábbis nagyon beszűkült, lelassult. Nem volt ezt könnyű megtapasztalni.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. június 15.

Van-e, lehet jövője egy olyan országnak, amely állampolgárai százezreinek még a puszta létét is letagadja? Van-e, lehet-e jövője egy olyan országnak, amely semmibe veszi állampolgárai százezreinek az akaratát? Van-e, lehet-e jövője egy olyan országnak, amely hadüzenet nélküli háborút visel állampolgárai százezrei ellen? Íme, három kérdés, amely a román hatalom, valamint annak intézményei és szervei, illetve immár nyíltan magyarellenes intézkedései és megnyilvánulásai kapcsán felmerült bennem. A múlt eseményeinek ismeretében erre pedig csak egyetlen válasz adható. Nincsen!

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. június 4.

Felekezeti viszály van kibontakozóban Kézdioroszfaluban. Egy olyan településen, ahol a katolikus és református hívek felváltva ugyanabban a templomban fohászkodnak az Úrhoz immár 36 esztendeje. Súrlódások és perpatvar nélkül, a szabad vallásgyakorlás földjeként nyilvántartott Erdély szellemiségéhez méltó módon. Mára azonban az egymás irányába eddig megnyilvánuló türelem, valamint felekezeti összefogás szertefoszlóban, és a nyomában összeugrással fenyegető feszültség nyomul.

Hargita Népe, Simó Márton | 2020. június 8.

Ha utánanézünk a száz évvel ezelőtti eseményeknek, akkor nyilvánvalóan meglátjuk, hogy a gyászos június 4-e után is folytatódott az élet. Nem ott, ahol abbamaradt, hanem lehetetlen körülmények közepette, egy új és ellenséges világban. El tudom képzelni a nagyromán lelkesedést, amellyel a hatóságok igyekeztek birtokba venni az új területeket, és ott tartósan berendezkedve kiépíteni az újfajta, teljesen másképp viselkedő, majdhogynem gyarmatinak nevezhető adminisztrációt.

Háromszék, Nagy B. Sándor | 2020. június 12.

Napok óta nem alszom rendesen. Forgolódom az ágyban, gondolkodom, emlékezem. A szükségállapot lezárta a kifelé vezető útjainkat, de egyre több utat nyitott a virtuális világban, olyan barátok, ismerősök felé, akiktől a fizikai távolság vagy az idő már-már végleg elszakított. Sokkal jobban szeretem a valóságot, mint a virtuális tereket, de kénytelen vagyok bevallani magamnak, hogy ha nem lett volna ez a koronavírus-őrület s utána a hetekig tartó folyamatos esőzés, talán sosem lett volna alkalmam átélni ezt a nagyszerű élményt.