Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. augusztus 25.

Egy magára adó nemzet számára szent kötelesség kell hogy legyen hősei sírjainak a gondozása, valamint a róluk való megemlékezés. Ezek az emberek ugyanis a katonai esküjükhöz híven legdrágább kincsüket, az életüket áldozták fel a haza védelmében. Éppen ezért természeti csapás vagy háború kivételével nem alakulhat ki olyan helyzet, amelyre hivatkozva ezt elmulaszthatná. Ha pedig mégis előfordul, akkor a lelkiismeretét közöny, a kötelességtudatát nemtörődömség, az önbecsülését önfeladás váltotta fel. Akkor a múltból magának jövőt kovácsolni képes nemzetből behódolásra és beolvadásra ítélt népességgé vált.

Háromszék, Farkas Réka | 2020. augusztus 25.

Három hét múlva kezdődik az új tanév, és miközben mindenki arról vitázik, elegendőek-e az egészségügyi minisztérium által követelt óvintézkedések, jó vagy sem a gyermekeket állandó maszkhordásra, fizikai távolságtartásra kényszeríteni, lesz-e elég fertőtlenítő-, védőfelszerelés, és meg tudják-e a szülők állapítani – felelősségvállalási nyilatkozat terhe alatt –, hogy porontyuk esetleg vírushordozó lenne, a román oktatás sokkal mélyebb, akutabb gondjai ismét elsikkadni látszanak.

Háromszék, Fekete Réka | 2020. augusztus 25.

Ül a gyermek a számítógép képernyője előtt, és két matematikapélda között nyújtózkodik egyet. Na, nem jószántából, hanem az újonnan elrendelt heti egy plusz testnevelésóra egyikén, amelyet online tartanak.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. augusztus 24.

A nemes hagyományoknak megfelelően ebben az esztendőben is Szent István napján, az Országház előtti Kossuth téren tették le a katonai esküt a leendő honvédtisztek. Ennek során Isten és ember előtt ünnepélyesen megfogadták, hogy Magyarország függetlenségét, valamint az állampolgárok jogait és szabadságát az életük árán is megvédelmezik. Esküjüket ősi magyar szokás szerint kardrántással és „a hazáért mindhalálig” felkiáltással nyomatékosították. Mindezt pedig magyar katonához méltó módon, kellő határozottsággal és büszkén cselekedték, de nem hivalkodva.

Háromszék, Pálmai Tamás | 2020. augusztus 20.

Nemrégiben szóltam a nyugat-európai templomok sorsáról. Most, állami és egyházi ünnepünk kapcsán ismét meg kell tennem ezt. Kulcsár Anna a Magyar Nemzet hasábjain beszélget Horváth Attila jogtörténésszel, alkotmánybíróval Szent István ezeréves államáról: „Az Árpádok leszármazottjaként a római pápától kért koronával avatták magyar királlyá Géza fejdelem fiát, Istvánt, aki ezer évvel ezelőtt létrehozta a magyarok államát.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. augusztus 20.

Augusztus 20-a, nemzeti ünnepünk gyökerei az 1083-as esztendőig nyúlnak vissza. I. László (1040? – 1095) uralkodónk ugyanis ezen a napon avatatta szenté I. István (975? – 1038) királyt, akit államalapítóként szoktak emlegetni. Hozzá kell tennünk, hogy tévesen, mert a Kárpát-medencei magyar állam már 895-ben, vagyis Árpád nagyfejedelem bejövetelével létrejött, amint az a muszlim, bizánci, szláv és nyugat-európai krónikákból egyöntetűen kiderül. De ezt bizonyítja a fejedelmi rang, valamint a lazán ugyan, de mégiscsak kijelölt és gyepűrendszerrel védett határok léte is. Mégpedig egy olyan erős magyar állam jött létre, amely a pozsonyi csatában (907) megsemmisítő vereséget mért a Keleti Frank Királyság vezetésével felszámolására törekvő német államok haderejére. Szent István tehát a nyugati rítusú, egységes és központosított keresztény magyar államot hozta létre, amelynek első királya volt.

Háromszék, Farkas Réka | 2020. augusztus 19.

Megfojtotta a koronavírus-járvány a kulturális életet, és úgy tűnik, a döntéshozóknak eszük ágában sincs újjáélesztése. Hisz csak viszi a pénzt, nem termel anyagi hasznot, még mindig olcsóbb fizetésekre odadobni egy kis aprót, mint produkciókat, könyvkiadást, koncerteket finanszírozni. Az alkotók, előadók, művészek hallgassanak, nehéz időket élünk.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. augusztus 182.

Családtagok, pályatársak, kulturális intézmények vezetői, a szellemi és művészeti élet képviselői, valamint tisztelői gyűrűjében helyezték örök nyugalomra Bogdán László (1948–2020) József Attila- és Márai Sándor-díjas író, költő, újságíró, műfordító, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia tagja hamvait vasárnap, a sepsiszentgyörgyi Vártemplom temetőjében emlékére állított kopjafa tövébe.

Népújság, Nagy Miklós Kund | 2020. augusztus 11.

Nem tűnt fel neked, milyen merev és kedélytelen volt a közönség a karantén utáni első tárlatnyitón a marosvásárhelyi Bernády Házban? – kérdezett rám a rendezvény végén az egyik jó ismerősöm. De. Feltűnt. Merev, kifejezéstelen arccal feszíthettem én is a nézőkkel szemben az udvar fölé magasodó lépcsősor tetején, miközben a kiállító művészt és munkáit méltattam. Rajtam is maszk volt, rajta is, mindenkin. Kedélyesen is fel lehet fogni a helyzetet, de nem késztet feltétlen nevetésre. Szerencsére a szövegelés előtt és után is beszélgettünk, a jelenlevők örültek az újrakezdésnek, vidámság is fel-feltört a maszkok alól, noha takart szájjal, fedett orral a hőségben nem lehetett olyan felszabadultan, gond nélkül cseverészni, mint korábban, a járvány előtti időszakban. Bizarr látvány a sok maszkos egyenarc. A szemek azonban kifejezőek, beszédesek. A mosoly is visszatükröződik belőlük, ha nem állunk túl távol tőlük. Akár a nyelvét is nyújtogathatja felénk a maszk mögül valaki, ha a szeme mosolyog. Az a meghatározó, ami a lélek tükréből sugárzik felénk.

Háromszék, Váry O. Péter | 2020. augusztus 13.

A démonok ura

Ültünk a hosszú asztal körül, az asztalfőn Király Zoli vezényelte az alkalmi kórust, mindenkire sort kerített, mindenkinek kedvenc nótáját énekeltük, sorra járt a szó, körbe járt a korsó, éjszaka volt, elégedettek voltunk, mert úgy gondoltuk, végre megváltottuk a világot, akkor még a kolostor mellett tanyáztunk, a falakon, az érdes vakolaton előttünk ottjárók üzenetei, néhányuk velünk volt még egy évvel azelőtt is, néhányukat csak a nyomdaszagú könyvek idézték meg, az asztal körül csupa – akkor még – fiatal tollforgató, csak a sarokban üldögélt lehajtott fejjel Bogdán Laci, úgy, ahogyan délutáni előadása után visszaereszkedett a pokrócokkal letakart padra, azóta nem sokat szólt, inkább nézett maga elé,

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. augusztus 12.

Megkeseredett lélekkel és nehéz szívvel kísértük utolsó útjára tegnap Bereckben id. dr. Páll Andort, hiszen a földi létből való távozásával egy nagyszerű embert, kiváló állatorvost, sikeres vállalkozót és bőkezű adakozót veszítettünk el. Egy olyan személyt, aki Istentől kapott adottságait, illetve a birtokukban megszerzett szellemi és anyagi tőkét nem csak a saját, hanem a család, a közösség, valamint a nemzet szolgálatába állította. Aki Háromszék egyik tehetős üzletembereként sem felejtette el, hogy honnan indult, és hová tartozik; hozzá lehetett fordulni jó tanácsért, segítségért vagy támogatásért, és tisztelettel szorította meg a kérges munkáskezet. Aki mindvégig megtartotta ősei hitét, alázattal fohászkodott az Úrhoz és mondott köszönetet Neki az elért eredményekért.

Hargita népe, Sarány István | 2020. augusztus 10.

Honnan jöttek? – kérdezte a varsági panziós anyukája, mikor visszatértünk kisboltja elé, ugyanis ott parkoltunk. Korábban tőle érdeklődtünk, hogy hol lehetne valamit enni, lehetőleg finomat, de hozzáférhető áron, s ő irányított a pár lépésre lévő panzióba. Mellette fiatalasszonyka babusgatta totyogó kislányát. Hamarosan megtaláltuk a panziót, gyalogosan sétáltunk arra, mert, mint a minket útba igazító nő mondta, „a vizesek feltörték az utcát, s még nem csinálták vissza rendesen mindenhol”. A panzió udvarán terítettek éppen a filegória alatt, minket a vendéglő teraszára irányított a pincér. A kiszolgálás gyors volt, az étel finom, cech pedig megfizethető. Mellettünk fiatalok osztották a világ dolgait, s közben üzleti ügyeikről, erdőkitermelésről meg vadgazdálkodásról tárgyaltak. Mikor visszatértünk autónkhoz, a vminket útba igazító nő megkérdezte, megtaláltuk-e a helyet, s ha igen, ízlett-e a kosztjuk. Mindkét kérdésre határozott igennel válaszoltunk, s ekkor büszkén újságolta, hogy lánya és a veje üzemelteti a panziót, s a fia látja el halastavából friss pisztránggal a konyhát. Ekkor tette fel a kérdést: honnan jöttek? – Szeredából – vágtuk rá, mire ő megjegyezte: