Székely Hírmondó, Kocsis Károly | 2021. november 25.
Van egy hely a földön, amelyre mindig rábízhatjuk a szívünket. Ahol bármely magaslatról körültekintve, a fenyvesek utánozhatatlan ívű körvonalat rajzolnak a kék égboltra, minden hófödte bérc kedves a szemnek, és a zöldellő dombok övezte völgyekben meghúzódó falvak ékkövekként ragyogják be a látóhatárt. Itt az emberek keveset beszélnek, de sokat mondanak, és mindig köszönnek egymásnak az utcán; nyelvüknek különös zamata van, de magyarabbul hangzik, mint bárhol a Kárpát-medencében. A távolról érkező vendég nehezen tud megbarátkozni csavaros észjárásukkal, de aki érti a csíziót, az élet minden nagy kérdését meg tudja válaszolni belőle. Néhol bicskával eszik a fagylaltot, medvével lehet fotózkodni a vadcsombor-illatú kert végében, és működő vulkán fészkelődik alattunk, de nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, mint Párizs belvárosában.