Hargita Népe, Simó Márton | 2019. február 5.
Vajon meg akarunk-e maradni? Ez egyáltalán nem biztos. Itt és így talán nem is akarunk élni.
Az én gyermekeim elmentek néhány évre – mondja egyik ismerősöm. Aztán sorolja az érveket, hogy ez miért jó: kinyílik a világ, lát, hall, tanul, és még pénzt is keres… Mondom neki, hogy az enyémek is elmentek. Semmi garancia, hogy visszajönnek. Talán az egyik… Nem vagyunk kivételek, sem én, sem az illető. És meg lehet nézni bármelyik falusi vagy városi utcát, bármelyik tömbház lépcsőházát, lehet sorolni egymás után a rokonokat és ismerősöket. Számba lehet venni, szemlézni foghíjas sorainkat vagy ülőhelyeinket a templomokban. Nincs olyan család, amelyből ketten-hárman, néha többen ne hányódnának Nyugaton. Magyarba menni már nem cikk, azt mondják, hogy oda csak az alja pályázik, aki képtelen nyelvet tanulni, s akinek nincs komoly mestersége.

Gúnyhatár
Múltból jövendőt
Kárpátországi téridő
Kárpátországi szolgálat
Vértelen vértanúk

