Népújság, Karácsonyi Zsigmond | 2019. június 12.
Kivártam, megrágtam, mégsem tudom lenyelni azt, ami az úzvölgyi katonatemetőben történt. Nem lehet, mert megszólaltak a békítő vitézek – köztük a közszolgálati rádió egyik magyar szerkesztője is –, és tovább korbácsolják feltépett sebeinket. Érvelésüket arra építik, hogy, bár bizonyítottan elítélendő a focihuligánokkal megspékelt román támadók viselkedése, azért a székely-magyar zsoltáréneklők sem ártatlanok, akiket kampányérdekből hívtak oda a magyar érdeket képviselők. Hát akkor beszéljük meg: sokan nagyon szeretnék tudni, akkor is ilyen önostorozó toleranciával érvelnének ezek az újságírók, ha saját őseik sírját becstelenítették volna meg az ortodox pópák által vezetett furkósbotos hordák?! Kötve hiszem. Bezzeg a honi, nem magyar kisebbségeket ért inzultusoknak kötetnyi beszélgetéseket szentelnek. És ez nem baj, sőt. De az már felettébb furcsa, hogy pár száz „kolozsvári vegyes” tiltakozását vagy néhány valóban demokrata véleményformáló bejegyzését gyógyírként mutogatják a világnak, hogy lám-lám, a Balkán eme szegletében is javul a demokráciaindex. Balgaság, mert a kisebbségi jogok terén lényegében semmi sem változott harminc év alatt. A bukaresti hatalom, bármilyen színezetű legyen is, amikor erős külső nyomás nem kényszerítette, lágyabb vagy keményebb eszközökkel folyamatosan igyekezett életteret megkaparintani, a mi kárunkra. Akár sírhantjaink elbitorlásával is. Történelmünk megbecstelenítéséről nem is beszélve.