Népújság, Bodolai Gyöngyi | 2019. november 17.
Lassan, de biztosan őrlő malom a szórványlét, a töredékmagyarság kínos erőfeszítése, hogy megtartsa nyelvét, hagyományait, amelyeket Erdély kellős közepén vagy peremvidékein nincs már akinek továbbadnia. A gyermekek és unokák más országban keresik a megélhetést, az itthon maradottak számára pedig kényelmesebb munkahelyet találni, és a párválasztást is megkönnyíti a többségbe való beolvadás a sokszor koloncnak érzett kisebbségi lét helyett. Ahol megszűnik az anyanyelvű oktatás, és nincsen ingázó pedagógus sem, hogy néha összegyűjtse a helybelieket, ahol csupán néhány idős ember látogatja a templomot, amelynek egy idő után a papja is ingázni kényszerül, az elnéptelenedés, a beolvadás megállíthatatlanul halad előre. A helyzeten sajnos nem segít néhány nyugdíjas család hazaköltözése, és a hétvégi nyaralónak megvásárolt házak új lakói sem. A Kárpát-medencében, bár pontosan nem lehet meghatározni, becslések szerint az egymilliót is elérheti a szórványban élők száma.