Háromszék, Hecser László | 2022. május 6.
Legalább hétszáz éve jár imádkozni Nagyajta népe a Varjúvár-dombon épült templomba. A történelem hullámverésében a templom – a hívek többségével együtt – már a reformáció kezdetén unitáriussá lett. Érthető a közösség ragaszkodása az ősi falakhoz: az elmúlt évszázadok során Isten közelségét élhették meg ott, zavaros időkben pedig a templomot övező falak földi vész ellen is oltalmat nyújtottak a közösségnek. A vártemplom nyújtotta védelmet az idők során gondozással hálálták meg a jó hívek, az elmúlt évszázad okozta romlásból pedig ékszerdobozként bukkan elő újra Erdővidék egyik legszebb műemlék épületegyüttese. A megújult templom avatóünnepségét szombaton 12 órakor tartják.

Gúnyhatár
Múltból jövendőt
Kárpátországi téridő
Kárpátországi szolgálat
Vértelen vértanúk

