Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2022. július 26.
A közelében megfordulókat árgus szemekkel figyelő biztonsági ember jelenléte és a kényelmetlennek tűnő kérdések ellenére lapunk oldott hangulatú interjút készített Ludovic Orban volt miniszterelnökkel. Erre Tusványos teremtett alkalmat, amelynek első napján a szervezők meghívását elfogadva megjelent. Az alábbiakban a román nyelven folytatott beszélgetés magyarra fordított, szerkesztett változatát közöljük.

Úgy tudjuk, régebben Kézdivásárhelyen is dolgozott…
– Igen. Még 1989 előtt egy éven keresztül a szigetelőgyár tervezőmérnökeként dolgoztam, azonban a városban kevés időt töltöttem, mert Brassóból ingáztam a munkahelyemre.
– Azt is hallottuk, hogy az édesapja kézdimárkosfalvi születésű székely lenne…
– Az apai nagytatám a Székelyudvarhely környéki Kénos (Chinușu) falusi volt. Kicsi koromban két alkalommal jártam is nála.
– Jelenleg élnek ott rokonai?
– Nem tudom, ugyanis a nagytatám halála után édesapám nem tartotta velük a kapcsolatot.
– Ön tud magyarul?
– Egy kicsit (a válasz magyarul). Keveset éltem ugyanis olyan környezetben, ami arra késztetett volna, hogy használjam, ezért nem tudtam elmélyíteni a magyarnyelv-tudásomat és főleg gördülékennyé tenni a beszédemet.
– Mi a véleménye a székelyekről?
– Sok barátom él közöttük, és nagyon jól együttműködtem velük. Azt olvastam róluk, hogy a történelem folyamán sokszor ápoltak testvéri kapcsolatokat, és voltak közös érdekeik a románokkal, amikor Románia államként még nem volt megalakulva. Jó gazdák és szorgalmasak. Nagyobb gazdasági fejlődést kívánok ennek a térségnek.
– Hogyan vélekedik az RMDSZ-ről?
– Az RMDSZ hűséges és megbízható partner. A vezetőségével mindig nehéz volt a kormányprogramról tárgyalni, de ennek a véglegesítése után lehetett számítani rájuk, mert az RMDSZ parlamenti képviselői és miniszterei betartották a kormányprogramot.
– Valószínű, hogy értesült a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi fiatalok ügyéről. Mi a véleménye róla?
– Nem akarok politikai véleményt nyilvánítani. Akárki követ el bűnt vagy esetleges törvénysértést, azt ki kell vizsgálni, és végül a bíróságoknak kell dönteniük az illető ártatlanságáról vagy éppen bűnösségéről. Nem hiszem, hogy ezeket a témákat politikai síkra kellene terelni.
– Miként érezte magát Tusnádfürdőn és egyáltalán a rendezvényen?
– Nagyon szép hely, ahol még jártam, ebben a táborban viszont még nem fordultam meg, de azt hiszem, vissza fogok térni.
– Mi a véleménye a Bálványosi Nyári Szabadegyetemről és Diáktáborról, amelynek induláskor a román-magyar párbeszéd elindítását és folytatását tűzték ki elsődleges céljául?
– 1996-ban vagy 1997-ben résztvevője voltam az akkor még Bálványosfürdőn szervezett szabadegyetemnek. Sajnos, egy ideje a román pártok képviselői nem jönnek el erre a rendezvényre.
– Meghívják őket, de nem tesznek eleget a meghívásnak. Mit gondol, miért?
– Azt hiszem, megijedtek Orbán Viktor jelenlététől, aki az utóbbi néhány alkalomkor itt kemény kijelentéseket tett. Félsz van bennük, hogy megbélyegzik őket, ha részt vesznek Tusványoson. Kár érte, mert a párbeszéd nagyon fontos, és sokkal több minden köt bennünket össze, mint amennyi elválaszt.
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Gúnyhatár
Múltból jövendőt
Kárpátországi téridő
Kárpátországi szolgálat
Vértelen vértanúk

