Beoltva

Hargita Népe, Kis Előd-Gergely | 2021. február 18.

Fáj? – kérdezte a nővér. – Még nem – válaszoltam és kíváncsian odafordultam, hogy mikor adja be az oltást. Erre föl kiderült, hogy már beadta. Önkéntelenül is az a vicc jutott eszembe, hogy a francia forradalom idején – amikor a lefejezések hétköznapi eseménynek számítottak – az egyik halálra ítélt utolsó kívánsága az volt, hogy a legkíméletesebb hóhért biztosítsák számára. Sorsába beletörődve várta, hogy mikor csapják le a fejét, de nem történt semmi. Kicsit bosszankodva kérdezte meg a hóhértól, hogy mikor kezdi már. – Mozgassa meg a fejét és megtudja – jött a válasz. Valahogy így jártam én is a koronavírus elleni oltással. Mire felkészültem volna lelkileg, hogy megszúrnak, már túl is voltam rajta.

Az újságíró veszélyeztett fajtának számít – több más, személyes találkozásokkal járó szakma képviselőjével együtt –, emiatt ma – azaz mire önök ezt olvassák tegnap – megkaptam az első AstraZeneca-oltásomat. Enyhe lefolyású tömegiszonyom van – pocsékul érzem magam, de rosszul nem leszek –, ezért a leginkább attól tartottam, hogy hosszú sort kell kiállni. Ehhez képest kellemesen csalódtam. Csak annyi ember volt ott, ahányat reggel tíz órára előjegyeztek. Kényelmesen odafértünk. A bürokratikus ügyintézés is zökkenőmentesen zajlott. Fél óra alatt túl voltam rajta, és ebben az a tizenöt perc is benne volt, amennyit kötelezően várakozni kellett az oltás után. Aztán amikor látták, hogy semmi bajunk nem lett, akkor elengedtek. A negyedóra várakozásba még az is belefért, hogy az oltási igazolást is megkapjuk.

Túlzás nélkül mondhatom, hogy normálisan, európai módon történt minden, majd még áprilisban visszavárnak, akkor kapom a második oltást. Egy kicsit meg is lepődtem azon, hogy milyen strammul ment minden, elvégre nem olyan országban élünk, ahol az egyszerű, normális ügyintézés hétköznapi­nak számítana. Barátaim, kollégáim érdeklődtek is hogylétem felől. Kérdezték, hogy nem-e zavar a beültetett chip. El kellett őket keserítenem: egyáltalán nem tapasztaltam, hogy bár egy kicsivel gyorsabban menne a mobilnet. Pedig mennyire reménykedtem benne, hogy hátha igaz. De nem.

Száz szónak is egy a vége: nincs az égadta világon semmi ördöngösség a koronavírus elleni oltásban. Profi, szakképzett személyzet végzi, az embernek nincs más dolga, mint megjelenni a helyszínen az előre meghatározott időpontban, aztán megy minden szinte magától. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az oltás csak úgy magától beadódott. Nem, azt beadták. Ugye korábban azt írtam, hogy akkor is beoltatnám magam, ha két hét hasmenés lenne a mellékhatása. Jelentem: beadták az oltást, és semmilyen mellékhatása nincs. Igaz, egyik kollégám, akivel együtt kerestük fel az oltási központot, az előbb hívott, hogy enyhe 37,2-es láza van, de különben jól érzi magát és kutya baja.

– Legalább meggyőződtem róla, hogy nem vizet adtak be – nyugtázta a tényállást derék barátom.

Szóval kár volt azért a sok fölösleges szájtépésért, ami hónapok óta egyfeszt szembejött a világhálón. Egy módja van annak, hogy megszabaduljunk ettől az átkozott vírustól és a miatta bevezetett korlátozó intézkedésektől. Amikor sorra kerülünk, akkor szépen beadatjuk magunknak az oltást. Ilyen egyszerű.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.