Szűcs László
A felelősség szabadsága
Egy készülő könyvhöz, idős kolléga riportkötetéhez bányászok régi anyagokat a váradi napilap, hajdani lapom könyvtár mélyén szunnyadó évfolyamaiból. A kilencvenes évek elején, közepén járunk, jó negyedszázados anyagok, történetek köszönnek rám. Fiatalabb kollégák kedvéért említem: akkoriban még nem létezett olyan műfaj, hogy támogatáspolitika, nem voltak pályázatok, se BGA, se Communitas, de még az Illyés Alapítvány sem létezett. Éltek a lapok, ahogy tudtak, lapeladás, előfizetés, apróhirdetés, reklám. Az rt. formájában működő kiadó a belső munkatársak tulajdona volt, sok kisrészvényesé. Mindezt azért tartom fontosnak elmondani, mert az újraolvasott anyagokból valósággal árad a szabadság. A cikkek a kollégák felkészültsége, íráskészsége, világképe alapján születtek, úgy, ahogy azt a szerző vagy a szerkesztőség kollektív bölcsessége diktálta. De semmi más. Senki más. Nem végeztem kutatást, csak találomra lapozgatok, de úgy tűnik, nem voltak tabutémák, a kényes helyzeteket pedig nyugodtan, a vitás felek mindenikének megszólaltatásával sikerült feldolgozni. Ugyanakkor a polémikus anyagokból hiányzik a jelenünk sajtóviszonyaira jellemző zsigeri indulat. A napilap intézmény volt, az újságíró pedig, bár nem túlfizetett, de szabad és tekintélyes személyiség. Hol van ez már?
A másik hívószóról, a felelősségről egy hét eleji élményem alapján számolok be. A némelykor dicséretesen, közszolgálati életjeleket is mutató magyar nyelvű váradi kereskedelmi rádióban a járvánnyal kapcsolatos intézkedések megítéléséről faggatják a hallgatókat. Nem kapcsolják be a hozzászólókat, csak a műsorvezető páros foglalja össze boldog, csilingelő bulvárhangon ezek tartalmát. Csakhogy kivétel nélkül a legvadabb összeesküvés elméletek kapnak teret. Még a villamoson maszk nélkül utazók megbírságolása mögött is a gyíkarcú alakváltó elit aknamunkáját véli felsejleni a nyájas hallgató. Kontrollálatlan marhaságok szállnak az éterben. Utána pedig bejátsszák a kormány román nyelvű tájékoztató, figyelmeztető anyagát. Hordjál mszkot! Ugye, valamiből meg is kell élni. Az újságírói felelősség pedig forog a sírjában.
Befejezésül még egy történet. Csütörtök este egy tömbház kilencedik emeleti ablakából kiugrott egy végzős váradi magyar gimnazista. Másnap kora reggel az egyik román napilap online kiadása (pikáns adalék: a lap kiadója a magyar napilappal együtt a magyarországi kormányzati sajtócsoport, a KESMA része), hírül adja, hogy az Ady líceum maturandusa az iskola egyik ablakán vetette ki magát. A témára hamar ráugranak más román médiumok is, egy idő után nem az iskolát említve a tragédia helyszíneként, de az ordas elírásért nem kér senki elnézést. Ráadásul a beszámolók illusztrációja továbbra is az iskola főhomlokzatának a képe. S annak ellenére, hogy az eset a város magyar közvéleményét is élénken foglalkoztatja, a magyar nyelvű sajtó hallgat. Mikor ennek okára egy kollégánál rákérdezek, azt mondja: kegyeletből. Magyarán, két út maradt előttünk: a bulvárzaj vagy a hallgatás. Mert a kényes témákhoz ma már rosszul nyúlunk hozzá, vagy sehogy. Úgyhogy inkább sehogy. Valahol a kilencvenes évek mélyén felejtettük a felelősség szabadságának az ízét.
Gúnyhatár
Múltból jövendőt
Kárpátországi téridő
Kárpátországi szolgálat
Vértelen vértanúk
