Csak nekünk lenne ilyen fontos?

Háromszék, Ferencz Csaba | 2020. augusztus 6.

Olvasom, hallgatom a walesi herceg üzenetéről szóló beszámolókat, nézem gyönyörű felvételekkel teletűzdelt videóüzenetét, de fülembe csengnek a korábbi biztató, szívhez szóló szavak is: higgyük el, a világ egyik legszebb sarkában lakunk, ahol a természet gazdagságát nem söpörte el az emberi mohóság, élnek még a hagyományok. Így együtt, talán érthető, hogy mennyire összefügg e két elem, hiszen az emberi telhetetlenséget, amellyel környezetét feléli, épp a természet rendjéhez is igazított hagyományok tudják némiképp fékezni.

Kulturális gyökereink tiszteletére és megismerésére szólító gondolataival pedig talán a leginkább tudunk azonosulni. Elhisszük a herceg szavait, mert bőrünkön érezzük a sokáig csodált nyugati civilizáció buldózerhatását, amelynek „földkupacaiban” immár (sajnos) egyre többször megbotlunk idehaza is, látjuk a szinte feltartóztathatatlan változásokat, de érezzük a nyomást is, amellyel épp sajátos hagyományaink, értékeink feladására kényszerítenek.

Értjük tanácsát, hogy mekkora természeti potenciállal rendelkezünk még, s ha mi használjuk azt pihenésre, aktív kikapcsolódásra, akkor megtartó erejét is növeljük, de a tömegturizmus negatív hatásait is tompíthatjuk némiképp.

És hálásak is vagyunk, mert egy olyan ember mondja, akinek szavára az egész világon odafigyelnek, így hatása, meggyőző ereje, de e csodálatos hely megőrzésében nyújtott segítsége aligha mérhető egyszerű emberi léptékkel.

Mégis van hiányérzetünk. Mert az, aki a biodiverzitás és a hagyományok ilyen tiszteletéről tesz tanúbizonyságot, az etnikai és kulturális sokszínűséget mindig valahogy megkerüli. Pedig az is legalább annyira jellemző erre a gyönyörű országra, mint az élőhelyek páratlan gazdagsága, a még (egyre kisebb mértékben) érintetlen erdők varázsa, vagy az ásványvizek páratlan változatossága.

Tudjuk, a diplomáciai szabályok óvatosságra intenek, ám ama joggal sokat dicsért hagyományok része az is, hogy Zalánpatak mai napig megőrizte székely-magyar jellegét. S ha gyökerekről, kötődésről van szó, akkor talán nem Vlad Țepes lenne a legmegfelelőbb lelki kapocs, hanem éppen Rhédey Klaudia.

Vagy csak nekünk lenne ilyen fontos ez létezésünk minden pillanatában?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.