Farkas Árpád nincs többé, a szülőföld magához ölelte, így kénytelenek vagyunk a hiányához igazítani lépteinket. Nagy űrt hagyott maga után, a népe iránti szigorú szeretet, makacs ragaszkodás, töretlen hűség megtestesítője, a súlyos gondolatok megfogalmazója, veretes igazságok kimondója, a megtartó hit hirdetőjeként. A lelkén átszűrt patyolat tiszta szavakat, mondatokat, gondolatokat ruházott ránk, támasz, valamint példakép volt és maradt mindazok számára, akik az Ő útját követik.
Háromszék, 2021. február 8.
Megrendülten értesültünk: vasárnap este, életének 77. évében súlyos betegség után elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Háromszék volt főszerkesztője. Távozásával lapunk meghatározó szellemi vezetőjét vesztette el, aki élete utolsó pillanatáig fáradhatatlanul dolgozott.
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének harmadik, 2020-ban kiírt pályázata az országban élő magyarok sorsát alakító román nemzetpolitikáról várt ironikusan összegző véleménycikkeket. A szerzők túlnyomó többsége valami miatt a csípős hangvételtől eltekintett, meglehet, hogy a világjárvány okozta nyomott hangulat is szerepet játszott ebben.
Szilágyi Domokos soraival kívánunk áldott Karácsonyt, lelki békét és jó egészséget mindenkinek!

Közlemény
Készül, és már tető alatt, pirosban áll a Székelyföldi Magyar Sajtóház, melyet a sepsiszentgyörgyi székhelyű Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete épít a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

Gúnyhatár
Múltból jövendőt
Kárpátországi téridő
Kárpátországi szolgálat
Vértelen vértanúk

