Székely Hírmondó, Erdély András | 2019. december 20.
Tartani lehet tőle, hogy az 1989-es forradalom századik évfordulóján a román történelemkönyvek csak mellékesen említik majd Temesvárt, Tőkés László nevű alak pedig egyáltalán nem fog benne előfordulni – írtam egy múlt heti jegyzetemben. Elnézést kérek, tévedtem. Dehogy kell ide száz év, már az ötvenediken sem lesz semmi hasonló! Arra ugyanis valószínűleg kihalnak azok a becsületes bánságiak, akik még emlékeznek a történtekre, másnak pedig esze ágában sem lesz Tőkés Lászlót emlegetni.
Már az idén is alig szerepelt a médiában. Szerepelt viszont Klaus Iohannis államfő, aki nemhogy a parlamentben nem ejtette ki Tőkés nevét, hanem volt képe elmenni Temesvárra, és hosszú beszédet tartani az Opera színpadán anélkül, hogy csak megemlítette volna, honnan indult a forradalom. Ez nem csak mérhetetlen arcátlanság, hanem egyenesen történelemhamisítás.
Szerepelt a hírekben elődje is, a nemzet hajóskapitánya, akinek most már pecsétes papírja van arról, hogy a Szekuritáté aljas besúgója volt, akinek jelentéseitől függött, hogy kollégái közül ki milyen irányban indulhatott külföldre. Főszerepet játszott továbbá az 1989-es eseményekről szóló hírekben a „hős román hadsereg” is, amely – úgymond – fraternizált a tüntetőkkel. És egyszersmind belelőtt Temesváron a békés tüntetőkbe, minek következtében hatvannál is többen meghaltak, majd elhasznált egy hét alatt több mint tízmillió (!) töltényt, s a lövöldözés következtében további ezer ember esett el. Harminc év alatt annyit sem mondtak, hogy bocsánat.
Na, meg az ortodox egyház is vezető helyre került a hírekben, hogy az összetartozás, meg a felebaráti szeretet, meg minden. Ami náluk abban nyilvánult meg, hogy cinkosul végignézték, amint a második világháború után a kommunisták gyakorlatilag kiirtják a görögkatolikus egyház vezetőit, majd beköltöztek templomaikba, papi lakjaikba, kiszolgálták a hatalmat, és ezt teszik most is.
Ezek közül maradt ki Tőkés László, de ilyen formában nem is illett volna közéjük…
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Gúnyhatár
Múltból jövendőt
Kárpátországi téridő
Kárpátországi szolgálat
Vértelen vértanúk

