Szép és új?

Hargita Népe, Simó Márton | 2020. szeptember 15.

Vajon milyen lesz az új világ? Az. Ez. Amely folyton épül, szépül, romlik és változik. Én magam is leírom, mások is, hogy amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, így lesz, meg úgy lesz… Egyik ismerősöm azt mondja, hogy 2022-re már lemondtak egy San Diegóban meghirdetett vásárt. Mi pedig idei és a jövőben tartandó programokért aggódunk, holott a profi szervezők, akik világraszóló eseményeket készítenek elő, már tudják, hogy a világ leállt. Szerintem azt is sejtik egyesek, hogy az, ami jön, immár soha nem lehet a régi egyenes ági folytatása. Csakhogy a jelen embere valamiféle ketrecben él, ahonnan nem lát ki eléggé. Mert korlátai vannak. Mert információhiányban szenved. Mert nem hagyják. Mert az igazi nagy dolgokat, azok okát, a trendek valódi titkait nem kötik az orrára.

Olvasom, hogy milyenek a feltételei annak, hogy bizonyos zárt térben tartott eseményekre eljuthassunk. Vegyünk egy kétszáz fő befogadására alkalmas helyiséget, amelynek a közegészségügyi előírások szerint most ötvenfős a kapacitása. Igen ám, de erre a helyre csak egészséges környezetből érkezve, regisztráció útján lehet eljutni, ha beleférünk a keretbe. Hogyha minden rendben, akkor megjelenhetünk az előadáson/konferencián/istentiszteleten vagy más jellegű programon, de belépéskor maszkot öltünk, fertőtlenítőszerrel kezet mosunk és fegyelmezetten ülünk a kijelölt helyünkön. Egy órát. Mert annál hosszabb időtartamra nem engedélyezett a zárt teremben való tartózkodás. A maszkot nem vehetjük le. Nincs szünet. És lehetőség szerint a kijárat nem lehet azonos a bejárattal. Ha mégsem oldható meg, akkor követni kell a padlóra rajzolt nyilakat, és a jobbra tartás szabályait figyelembe véve, szorosan a falak mellett célirányosan kell és szabad közlekednünk. A benti lét ideje alatt a szervezőnek kötelező figyeltetnie a közönséget, és amennyiben gyanús egyéneket vél felfedezni, kötelessége azonnal eltávolíttatni a fertőzésveszély kiküszöbölése végett. A gyanúsak kiemelendők.

Sok mindent megváltoztat a járvány. Az a tény, hogy feltételezhetően egészséges környezetből kell érkeznie a résztvevőnek, vendégnek, már eleve magában hordozza a folytonos átvilágítás gyanúját. Azt a belenyugvást, hogy lemondok a szuverenitásom egy részéről. Feladom egyéniségem egy darabját. Elfogadom, hogy tiszta és megfelelő legyen a káderlapom. A kórlapom… Vagy pedig igazolni tudom, hogy vagyok olyan helyzetben…

Ily módon akár az egyéni üdvözülés módozatait is megszabhatja a járvány. Adott esetben anyagi helyzethez teszi függővé, hogy el- és bejuthassak valahová. Vagy sem. Ilyen megvilágításban az is előfordulhat, hogy csak a kiválasztottak bocsáttatnak be bizonyos helyekre. Olyan rendezvények válnak a közember számára elérhetetlenné, amelyek demokratikus nyitottsága eleddig természetes volt. Mi lesz a focimeccsekkel? Mi lesz a nagykoncertekkel? Mi lesz a pápalátogatásokkal?

A járvány hátán, kapcsán, ürügyén megszakadhatnak azok a folytonosságok, amelyek értelmet és keretet adtak a létünknek. Most jön a második felvonás. Ez a nyuvasztás második próbaidőszaka. Vajon ki bírja tovább?

De jó lenne megmaradni! Milyen jó lenne káderezés nélkül túl-lenni. De vajon mi történik, ha mégis. Mi van akkor, ha továbblépve azt tapasztaljuk, hogy leállt a világ, s a szép és új rendnek már nem kellünk, s a világ nem akar menni velünk, csak áll, s kivár?!... Kire? Mire?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.