Magyar megmaradás

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2022. június 3.

„Sem a tisztességet követelő keresztény erkölcsiség, sem az emberséget tápláló görög bölcsesség, sem az igazságosság jogi alapelvei nem kaptak szerepet, csak a nemzetközi nagytőke és pénzvilág hatalmasainak önző érdekei” – írta 2017-ben Mihályi-Molnár László felvidéki tanár, publicista, politikus a legfőbb magyar állami méltóságoknak címzett nyílt levelében. Pontos és tömör megfogalmazása ez a Magyarországgal kényszerítő körülmények között és előzetes tárgyalások nélkül 1920. június 4-én aláíratott diktátum lényegének.

Hosszasan sorolhatnánk a világtörténelem legaljasabb, körmönfont módon békeszerződésnek csúfolt förmedvényének súlyos következményeit az elszakított területektől kezdve, a magyarok millióinak idegen hatalmak fennhatósága alá rendelésén keresztül, az ország kirablásáig. Mindezek tudatában is el kell azonban mondanunk, hogy a legnagyobb tragédiát nem a tengeri kikötőnktől, illetve altalajkincseink 80 és erdőinknek 90 százalékától való megfosztásunk és a többi, ellenünk elkövetett gaztett, hanem a lelkünkben bekövetkezett törés és a tudatunkban végbement roncsolás okozta. A bűnösként történő megbélyegzésünk elfogadása és a hozzá való idomulásunk. A nemzeti öntudat megfakulása, a megfelelés kényszeréhez való alkalmazkodás, az önfeladás, a beolvadás.

Így fordulhat elő, hogy a megcsonkított honban szégyenletes módon románnak, szlováknak, szerbnek, ukránnak, osztráknak, horvátnak, szlovénnek nevezik Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és az Őrség elszakított magyarjait. De ennek tudható be a lélekszámunk folyamatos csökkenése, nyelvünk és kultúránk visszaszorulása is a Kárpát-medencében. Ezzel magyarázhatók a nemzetveszejtő és hazaáruló politikusokra négyévente leadott, őket az Országgyűlés padsoraiba juttató szavazatok.

Éppen ezért Trianon mindenkori gyászos évfordulóján nem keseregni kell, hanem emlékezni. A dicső múlt elsiratása helyett erőt meríteni és jövőt kovácsolni belőle. Hitben és akaratban megacélosodni. A hétköznapokban úgy viselkedni, cselekedni és élni, hogy kivívjuk vele mások megbecsülését, és biztosítsuk szellemi, anyagi gyarapodásunkat. Gyermekeket nemzeni, szülni és hazaszeretetre, nemzeti büszkeségre nevelni őket. A megvalósításához pedig Isten segítségét kérni, mert akkor és csakis akkor lesz magyar megmaradás, ha ezekre képesek leszünk!

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.