Hiánycikk az önbecsülés

Székely Hírmondó, Péter Sándor | 2021. március 10.

Meglepő, de tanulságos hír: az egyik megyében, román párt színeiben olyan kormánybiztost neveztek ki, akinek apja, anyja magyar, de mivel román tannyelvű iskolába járt, gyengült az anyanyelv-ismerete, és otthon, a szüleivel is románul beszél. Lehet, magyarnak fogja magát feltüntetni a népszámlálás alkalmával, jelentette ki újságírói kérdésre. Ha továbbvisszük a gondolatot, kétségtelenül eljutunk az önbecsülés, önérvényesítés kérdéséig, és miért ne mondhatnánk: a többségiek számára ördöginek számító autonómia gyakorlásához.

Annyian és annyiszor idézik ezt a kifejezést, hogy a végén már kénytelenek leszünk önmagunknak is feltenni a kérdést: vajon képesek lennénk azt megvalósítani? Egy biztos: ebben az ügyben sem lehet ajtóstul berontani, egyből mindent elérni. Legérzékenyebben érint bennünket viszont anyanyelvünk másod-, harmadrangúvá süllyesztése, annak elviselése pedig felette kínos, hogy még a magyar betűink is időnként büntetendőek. Milyen visszataszító volt, amikor sok-sok évvel ezelőtt Kolozsváron a szinte minden intézmény, hivatal, iskola homlokzatán szereplő magyar betűket úgy szedték le, hogy utána a port nem törölték le, még hónapokig jól lehetetett látni, hogy ott magyar betűk szerepeltek. Most itt, Sepsiszentgyörgyön nagyon sok homlokzatról le sem kellene szedni ezeket a sokakat dühítő betűket, mert fel sem rakják!

Az autonómia, azaz önrendelkezés első, talán legfontosabb követelménye szerintem nem a gazdasági feltétel, hanem annál időben előbbre való a magyar nyelv használata feliratokban, kiértesítésekben, falragaszokon, a fővárosból érkező utasítások, a központi hivataloktól, vállalatoktól érkező tájékoztatások magyar nyelvre való átültetése. Ne kellene várnunk kiutalandó alapokra, hanem a tisztséget magyarként betöltők elsőrendű, önként vállalt kötelessége legyen az emberek közérthető tájékoztatása.

A minap jártam a megyei, városi közpénzintézetnél. Menjen végig bárki az ajtók előtt, a falak mentén, teleaggatva ilyen-olyan szöveggel, de egy árva magyar szót én fel nem fedeztem. Pedig közpénzintézet! És itt a közösségin van a hangsúly. Szerintem addig, ameddig anyanyelvünket legalább mi, magunk között nem helyezzük arra a fontossági szintre, ami megillet minden nyelvet, önigazgatásról korai beszélni.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.