A tusnádi Borvízmúzeum

Hargita Népe, Vlaicu Lajos | 2021. augusztus 12.

Milyen múzeumok találhatók vidékünkön, kiknek köszönhetően jöttek létre, hogyan maradnak folyamatos működésben, illetve milyen tárlatokat, történeteket ismerhetünk meg általuk? A tájházakról szóló sorozatunkban választ adunk ezekre a kérdésekre.

Hogyha vizekről, vagy éppen ezekhez kapcsolódó témákról esett szó, Jánosi Csaba geológus, a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CsTTE) elnöke mindig készséggel és legjobb tudása szerint adott útbaigazítást. A Tusnádfalu központjában, a borvízforrás szomszédságában található Borvízmúzeum rendeltetéséről, ásványvizeinket illetően történelmi jelentőséggel bíró szerepéről folytattunk beszélgetést a geológussal.

A tusnádi Borvímúzeum egy olyan jelenleg is működő múzeum, amelyet akár a község látogatása alkalmával, vagy borvíztöltéssel egybekötve is felkereshetünk. Működtetését a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CsTTE) vállalta magára, a tájház, illetve az ott látható kiállítás tervezése és kivitelezése pedig az egyesület, valamint az Ars Topia Alapítvány közös munkájának az eredménye, melybe – főleg a kiállított anyagokban – a Csíki Székely Múzeum is besegített. Létrehozásában továbbá magyarországi és erdélyi iparművészek, diákok, valamint a helybéli lakosok, mesteremberek is közreműködtek.

Különleges formatervezés
A 2000-es évek beköszöntével megkezdték a jurtára emlékeztető épület tervezését, később pedig az építését is. A forma nem a véletlen műve:
– Hérodotosz leírása alapján a szkíta sámánok összedugják a sámánbotot, leterítik nemezzel, beülnek alá, forró kövekre tört kendermagot, illetve vizet locsolnak és transzba esnek, innen származtatható a gőzfürdőzés, a fürdőzés elődje. Tehát a történelmi hűséghez ragaszkodva döntöttünk a kör alakú jurtaépület mellett – mondta el Jánosi Csaba.

Kevés pénzből, több lépésben, a csíkszeredai székhelyű Polgár-Társ Alapítvány támogatásával sikerült előbb megépíteni, majd a berendezésre is előteremteni az anyagiakat, ebben segített az Ars Topia Alapítvány is. A múzeumot két év alatt építették meg és 2005-ben, a Föld napján adták át. A kiállítási anyagokban a Csíki Székely Múzeum nagyon sokat segített: plakátokat adományozott, a kászonjakabfalvi Salutaris-borvíz címkéit is ők készíttették, üvegekkel, valamint néhány, a palackozóban használatos eszközzel is hozzájárult a tusnádi múzeum berendezéséhez. Ez az ország az első borvízmúzeuma, később, a rá következő évben nyílt Szejkefürdőn a második, melyet a sorban a borszéki követett. A Tusnádon található tájház nem rendelkezik állandó nyitvatartási programmal, nincs akkora látogatottsága, azonban bárki, aki szeretne betekinteni, az ajtóra kifüggesztett telefonszám segítségével rövid időn belül megteheti.

A vízben rejlő történelem
– Az épület egy nyolc méter átmérőjű helyiségből áll. Az ablakok magasan helyezkednek el, hogy a beszűrődő fények ne zavarják a kiállítást, vagyis hogy a fény ne tükröződjön a kiállított anyagon – tette hozzá Jánosi Csaba, majd folytatta. – Kezdetben csak magyar nyelvű feliratok tájékoztatták a látogatókat a kiállítottakkal kapcsolatban, azonban mivel emiatt számos kritika érte a tájházat, mára ezek mellett román és angol felirat is olvasható. Az ajtón belépve egy köszöntő, valamint a múzeum vázlatos leírása található, ezt egy úgynevezett „Székelyek földje” poszterbemutató követi, melyen Székelyföld geológiájának ismertetőjét tekinthetik meg a betérők. Főleg a borvizekben előforduló, és az általuk lerakódott ásványi anyagokat és kőzeteket fedezhetjük fel rajta, többek között a limonitot, a jellegzetes borvízsárga kőzetet is – hozta fel példaként a geológus.

A helyiségben továbbhaladva Kristó András emlékkiállítása látható, hisz ő rengeteget foglalkozott a borvizek kutatásával. Az érdeklődők előtt megelevenedik a székelyföldi fürdőélet reklám- és tárgyi anyaga is, majd egy, főleg a Bányai János munkásságára támaszkodó kutatástörténettel foglalkozó tárlat következik. A jurta alakú tájházban egy palackozástörténettel foglalkozó, üvegekből, régi címkékből, mosógépekből álló részleget is megtalálunk, ugyancsak itt nézhetjük meg a borvíz szállítására, palackozására használt eszközöket, a „falégelytől” a „csobánig,” mindkettő egyfajta dézsaként szolgált. A kiállításon látható még néhány korsó, porcelándugókkal ellátott régi üvegpalackok, eredeti címkés pillepalackok és számos magyarul, németül, szerbül és románul feliratozott múlt századbeli reklámanyag is.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.