A megtartó ember

Háromszék, Bedő Zoltán | 2024. július 17.

Az isteni gondviselésnek köszönhetően a nemzet kebelében mindig voltak, vannak és lesznek, akik már a puszta létükkel is tekintélyt parancsolnak.

A 100 éves v. Bartha Mihály úzvölgyi veterán. Fotó: Borbáth Kata

Akik példamutató életvitelükkel, viselkedésükkel és hozzáállásukkal hasonló magatartásra ösztönöznek másokat is. Akik ily módon hozzájárulnak a kisebb-nagyobb közösségek jó irányba történő formálódásához és egységbe kovácsolódásához. Ők a megtartó emberek. Soraikat gyarapítja a július 16-án, tegnap 100. születésnapját ünneplő Bartha Mihály is.

Nem ismertem a világra Árkoson rácsodálkozó, az élményeket magába szívó gyermeket. A magyar hadseregbe 1943-ban Sepsiszentgyörgyön besorozott, 1944 augusztusában Úzvölgyébe vezényelt, a 2. Ukrán Hadseregcsoporttal ott harcoló, a túlerő elől parancsra visszavonuló, majd a front összeomlása után civil ruhában menekülő és bujkáló, Szent Mihály napjára hazavergődő ifjút sem. Vagy a Kőhalomban asztalosmesterséget tanuló, Sepsiszentgyörgyön családot alapító, házat építő, két gyermeket felnevelő, munkájával, szakértelmével, megbízhatóságával magának itthon és távolabb eső vidékeken megbecsülést szerző férfit sem.

Ismerem viszont a hajdan volt csata helyszínét a kommunizmus legsötétebb időszakában is folyamatosan felkereső, elesett bajtársai emlékét ápoló, előttük kegyeletét lerovó egykori magyar katonát. A szovjet betörés évfordulóján (1944. augusztus 26.) évente sorra kerülő úzvölgyi megemlékezések és Szent Erzsébet tiszteletére celebrált (november 19.) búcsús szentmisék, a nemzeti ünnepeinkhez (március 15. és augusztus 20.) kötődő rendezvények, a trianoni diktátum (1920. június 4.) gyásznapján történő közös főhajtások, a vártemplomban vasárnaponként tartott istentiszteletek állandó résztvevőjét. És ismerem a magyar hadi temetőt az oda betörni szándékozó idegen hordák ellenében kilencvenöt évesen is imát mormolva testével védelmező hőst.

Mindannyiunk Misi bácsija a tetteivel, helytállásával, áldozatkészségével kivívta magának a sepsiszentgyörgyiek, valamint a nemzetüket és hazájukat szerető magyarok megbecsülését és tiszteletét. Rászolgált tehát az általa büszkén, de kellő alázattal és szerénységgel viselt vitézi címre, illetve a magyar állam által neki adományozott kitüntetésekre. Isten éltesse és tartsa meg számunkra erőben, egészségben még sokáig!

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.