„A lélek fáj, a fény sugárzik”

Háromszék, Farcádi Botond | 2023. április 7.

„Reszkető, enyhe fény sugárzik. / Egy felhő lassudan megyen. / A lélek fáj, a fény sugárzik. / Valaki ballag a hegyen, / hűs homlokáról fény sugárzik / s szemét lehúnyja – úgy legyen!”.

Dsida Jenő Út a Kálváriára című versében olyannyira közel hozza az Isten akaratát teljesíteni induló Krisztus alakját, hogy szinte magunk is érezzük a szenvedést, a kereszt súlyát, a testen ejtett sebek, a töviskoszorú okozta fájdalmat és kínt.

Húsvétot a kereszténység legnagyobb ünnepeként szokták emlegetni, s bár karácsonyhoz képest talán kevesebb világias máz, kommersz ízű szokás rakódott rá, így talán némileg „tisztább” is maradt, a feltámadás csodájával így is alig tudunk mit kezdeni. A feltámadás a keresztény ember számára is olyan hatalmas titok, mely próbára teszi hitét – vallja Sánta Imre, aki gyakorló református lelkészként osztja meg tapasztalatát a lapunkban olvasható húsvétváró beszélgetés során. Örök csodavárók vagyunk, mégis örök kétkedőkként viselkedünk, s miközben a világ, ég és föld legnagyszerűbb történetét idézzük fel Húsvét ünnepén, mindvégig ott munkál bennünk e kettősség: rémület az üres sír láttán, öröm a feltámadás csodája miatt. A hit bizonyosságát a szívünkbe beférkőző kétkedés állandóan fúrja-marja, s ha ünnepeink ideje alatt úgy-ahogy sikerül is megerősítenünk hitünket, a hétköznapok kihívásai közepette hajlamosak vagyunk a bibliai történetet egyfajta mitológiai-irodalmi dimenzióba beskatulyázni, mintha az a mindennapi valóságtól mindenképpen elkülönülne, távolabb esne.

Az igaz történet Istené – fogalmazta meg tavaly éppen Sepsiszentgyörgyön Jászberényi Sándor, aki írói munkásságáról, hitvallásáról szólva arra is kitért, hogy nyugati civilizációnk tanítása szerint a Biblia az elbeszélés alfája. A haditudósítóként is dolgozó író szavaira már csak azért is érdemes figyelnünk, mert földi életében is többször megjárta a poklok poklát: a világ számos konfliktusövezetében megfordult, a frontvonalból is tudósított. Húsvét ünnepén talán érdemes elgondolkodnunk azon, mennyivel könnyebb, mennyivel tartalmasabb és mennyivel jobb lehetne az életünk, ha erősebb lenne hitünk.

Dsida Jenő már idézett versének utolsó sorai a hit diadaláról szólnak a földi gyötrelmek fölött: „Valaki lépked, felfelé tart. / Bozót közt víg madársereg. / Valaki lassan felfelé tart. / Tövisről vérharmat csepeg. / Valaki fel, a csúcs felé tart, / hogy önmagát feszitse meg.” Szembetűnő, hogy e pár sorban mily gyakran fordul elő a fel szócska, illetve több más a fenti, égi dimenzióval asszociálható fogalom: madársereg, csúcs.

Talán azzal kell kezdenünk, hogy felemeljük tekintetünket, hisz a fény sugárzik...

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.