A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete riporttábort szervez Erdővidéken 2019. augusztus 26 – szeptember 1. között.
Célunk, hogy a széles értelemben vett tájegység – Barót város, Bölön, Nagyajta, Vargyas, Bardoc és Bacon község a hozzájuk tartozó falvakkal, valamint a Málnás községhez tartozó Zalánpatak, illetve a Brassó megye részét képező, de szellemileg Erdővidékhez tartozó Ágostonfalva, Ürmös és Apáca értékeit újságírói módszerekkel feltérképezzük. Igyekszünk megszólítani mindazokat, akik maradandót alkottak; szólni fogunk többek közt az önkormányzati munkáról, a civil szervezetek által elért sikerekről, a mezőgazdaságban és állattenyésztésben dolgozók mindennapjairól, a közösségekben szolgáló lelkészekről, az iskolák helyzetéről, a vállalkozóknak az üzleti élet kihívásaira adott válaszairól és a fiatalok álmairól.
Szállás, étkezés Baróton.
A tábor részvételi díja 200 (kétszáz) lej, amely tulajdonképpen garanciapénz: aki a tábor ideje alatt lead legalább egy riportot (9000–11 000 leütés), ezt a pénzt nyomban visszakapja.
A táborba társ is hozható. Ebben az esetben is 200 lej a belépő, ami második riporttal megváltható.
Érdeklődni, jelentkezni a szervező, Hecser László

Gúnyhatár
Múltból jövendőt
Kárpátországi téridő
Kárpátországi szolgálat
Vértelen vértanúk

