szmue szines logoMeggyőződésünk, hogy az újságírónak és általában a sajtónak, meghatározó társadalmi szerepe van, erős eszköze a közvélemény alakításának. Ezért napjaink megbolydult, értékromboló világában nem mindegy, hogy az írott és elektronikus sajtó milyen szellemi és erkölcsi üzenetet képvisel, illetve közvetít.

Szétszaggatottságunk miatt a magyar nyelvterületen ez hatványozottan igaz, különösen a számbeli kisebbségbe szorított nemzetrészek esetében. És földrajzi elhelyezkedése, környezete, múltja, gondolkodásmódja, életvitele, hagyományai, szokásai, valamint gondjai következtében a székely-magyarság ezen belül is sajátos közösséget alkot.

Mindezek tudatában alapítottuk a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületét, amely szándékunk szerint az igazság kimondásának elősegítésén túl, nemzeti önazonosságunk megerősítésén is munkálkodik.

© 2018 – 2019 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio