szmue szines logoA szakmai kapcsolatok erősítése, újságírói találkozók, táborok, kirándulások, értekezletek szervezése, hazai és nemzetközi tapasztalatcsere.

Elősegíteni a becsületes publicisztikai alkotó munkát, támogatni a társadalmi elismerésre jogosult, közérdeket szolgáló újságírói tevékenységet, védeni a sajtóban dolgozók jogait, alkotói szabadságát és emberi méltóságát.

 

  • Az egyesületi tagok szakmai képzésének megszervezése és támogatása.
  • Az önazonosságtudat megerősítése.
  • Érdemdíjak alapítása, pályázatok kiírása.
  • Saját folyóirat, riportkönyvek, publicisztikai kötetek, egyéb kiadványok megjelentetése.


A felsoroltak elérése érdekében szükségesnek tartjuk egy olyan újságírói továbbképző, tanulmányi és szabadidőközpont létrehozását, ahol rendszeresen összegyűlhetünk, szakmai értekezleteket és tanfolyamokat szervezhetünk. Velünk nem feltétlenül egyetértő, de értékrendünket tiszteletben tartó, neves személyiségek, írók, művészek, tudományos kutatók előadásait hallgathatjuk, az elhangzottakat megvitathatjuk, fogadhatjuk a minket felkereső kollégákat, illetve kikapcsolódhatunk és pihenhetünk.

 

© 2018 – 2019 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio