szmue fejlec 2

Háromszék, Demeter J. Ildikó | 2021. november 16.

Koszorúzni lehetett, de minden más rendezvényt lefújtak Brassóban az 1987. november 15-én kitört munkáslázadás 34. évfordulóján. Ez már a második év, amikor a járványhelyzet miatt elmarad a megszokott megemlékezés és emlékfutás, és erre idén különös árnyékot vet, hogy az 1989-es ,,forradalom” perét a legfelsőbb törvényszék épp a napokban dobta ismét vissza a katonai ügyészségnek.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2021. november 15.

„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” – figyelmeztetett Ba­tsányi János A franciaországi változásokra című versének utolsó sorában, a történelembe forradalomként bevonult, 1789 júliusának vérgőzös párizsi eseményeire utalván, amelyek a továbbiakban meghatározták Európa sorsának alakulását.

Háromszék | 2021. november 10.

Mai Történelmünk rovatunkban a Szépvízért Egyesület által létrehozott, az augusztus közepén Csíkszépvízen megnyílt Székely Határőr Emlékközpont földszinti termeit járjuk be. A számos magyarországi és erdélyi szakember közreműködésével, Nagy József történész szakmai irányításával, Bálint Ferenc történész forgatókönyve alapján összeállított kiállításnak a középkort bemutató anyagából közlünk részleteket.

Háromszék, Farcádi Botond | 2021. november 10.

Ítéletet hirdetett az Európai Törvényszék abban a perben, amelyet Románia indított az Európai Bizottság ellen a nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételéről szóló határozat megsemmisítését kérve – ismertette a döntést Izsák Balázs. A Székely Nemzeti Tanács elnöke sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján számolt be a nemzeti régiós polgári kezdeményezés jelenlegi helyzetéről, lehetséges további sorsáról.

Székely Hírmondó, Péter Sándor | 2021. november 10.

Mit ad az ég: olvasom, hogy tíz kolozsvári diák hatalmas győzelmet aratott! Nem, nem a fociban, nem is matematikában, még csak szavalóversenyen sem, hanem az anyanyelv érvényesítéséért vívott csatában. Az történt, hogy évekkel ezelőtt, erre mi is jól emlékszünk, a kolozsvári tanfelügyelőség, illetve annak főtanfelügyelője egyszerűen lesöpörte az asztalról az egyik elméleti középiskolában kérelmezett magyar képzőművészeti osztály indítását. Fő érve a kis létszám volt, holott másik három művészeti iskolában indulhattak hasonlóan kis létszámmal művészeti osztályok. Hiába kilincselés, feljelentés a nyelvi jogok betartása, illetve be nem tartása miatt, a főtanfelügyelő hajthatatlan maradt.

Háromszék, Benkő Levente – Papp Annamária | 2021. november 4.

A második világháború befejező szakasza és a rá következő évek egyik leghírhedtebb, de ma is kevésbé ismert helyszíne volt a focșani-i – magyar nyelvhasználatban: foksányi – szovjet átmeneti fogolytábor. A Szovjetunió különféle kényszermunkatáboraiba indított, elsöprő többségben magyar és német hadifoglyok, valamint civil internáltak/elhurcoltak százezreinek volt egyik utolsó romániai állomása ez a Moldva és Havasalföld határán fekvő, akkor közel 25 ezer lelket számláló város. A Gulag-Gupvikutatók Nemzetközi Társasága 2015–2017-es évkönyvében, valamint a Szolyvai Emlékparkbizottság 2018-as évkönyvében közölt tanulmányaink alapján a forráshivatkozások elhagyásával foglaljuk össze a részleteket.

Háromszék, Benkő Levente – Papp Annamária | 2021. november 9.

A második világháború befejező szakasza és a rá következő évek egyik leghírhedtebb, de ma is kevésbé ismert helyszíne volt a focșani-i – magyar nyelvhasználatban: foksányi – szovjet átmeneti fogolytábor. A Szovjetunió különféle kényszermunkatáboraiba indított, elsöprő többségben magyar és német hadifoglyok, valamint civil internáltak/elhurcoltak százezreinek volt egyik utolsó romániai állomása ez a Moldva és Havasalföld határán fekvő, akkor közel 25 ezer lelket számláló város. A Gulag-Gupvikutatók Nemzetközi Társasága 2015–2017-es évkönyvében, valamint a Szolyvai Emlékparkbizottság 2018-as évkönyvében közölt tanulmányaink alapján a forráshivatkozások elhagyásával foglaljuk össze a részleteket. Az írás első része tegnapi lapszámunk Történelmünk rovatában olvasható.

Háromszék, Mózes László | 2021. november 9.

A hazai politikai zűrzavar és mélyrepülés annyira áthatja életünket, hogy nehezen észrevehetővé váltak a nemzeti közösségünk számára meghatározó, a Kárpát-medence magyarságát érintő fejlemények. Melyek nem csupán a jelen fontos történései, hanem főként jövőnk apró építőkockái is. A hétvégén tartott, a Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében, 2021 című online konferencián is fontos kijelentések hangzottak el, nemzetpolitikai tekintetben némelyek nem biztatóak.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2021. november 8.

Életének 92. évében elhunyt Király Károly romániai magyar politikus, közgazdász – repítette világgá a szomorú hírt nemzeti gyásznapunkon (november 4-én) a média. Így teljesedett ki és vált kerekké a 20. század egyik nagyformátumú magyar közéleti személyiségének a sorsa, hiszen még a halálával is népét szolgálta. Figyelmeztetett, hogy bármikor nyakunkba szakadhat a minket 1956. november elején sújtó tragédiához hasonló, amennyiben nem vagyunk elég éberek.

Háromszék | 2021. november 8.

Sok kis emlékcsokrot kell megkötnöm, kibontanom, majd valami egésznek ható nagyobbá összerakni. Illő benne lennie a méltatásnak, a személyességnek, emlékeknek, a megelőző és mai korrajznak. Mi, úgynevezett anyaországiak utólag könnyen emlékezünk, mit is jelentett nekünk itt, a kisebb hazában, az erdélyi sorskérdésre tekinteni Ceaușescu diktatúrájában, a kádárizmus langyos állóvizéből átpillantva, netán időnként odalátogatva.

Háromszék, Farcádi Botond | 2021. november 5.

Minimum tapintatlan, de inkább ostoba az, aki szívességet kér a szomszédjától, mert bajban van, majd néhány napra rá világgá kürtöli, mennyivel jobb nála a helyzet, mint azoknál, akiktől elfogadta a segítséget.

Lehet, kissé torzít ez a hasonlat, de valami ilyesmit tett Florin Cîțu ügyvivő miniszterelnök néhány napja, amikor közösségi oldalán diadalmasan bejelentette: Románia megelőzte Magyarországot az egy főre eső nemzeti össztermék tekintetében. A kormányfő kijelentésével sajnos, az a legkisebb baj, hogy egyszerűen nem igaz – ennél sokkal nagyobb gond, hogy az időzítés, a stílus, a jelenlegi romániai helyzet tükrében ez a hetvenkedés nevetséges, de inkább groteszk.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2021. november 1.

A világra jövetelünk pillanatától az elmúlás árnyékában élünk. E tény viszont egyesekben korábban, másoknál csak később tudatosul annak függvényében, hogy kit mikor legyint meg az enyészet fuvallata, amit egy hozzánk közelálló személy elvesztése idézett elé. Az élet rendje szerint az idős nagyszülők távoztával döbbenünk rá első alkalommal a földi létünk véges voltára. Ugyanakkor előfordul, hogy már zsenge korunkban nélkülöznünk kell édesanyánk aggódással ötvözött, édesapánk szigorral bélelt szeretetét. A testvér magányt oszlató jelenlétét. Felnőttként pedig a gyermekünk mosolyát, kedvesünk ölelését.

Háromszék, Váry O. Péter | 2021. november 1.

Én az a fajta vagyok, aki gyakran jár temetőkbe. Nem csak szüleim és negyedízig felmenőim sírjait látogatni-gondozni, de számtalan más okból is. Többek között „megörökölt” nyughelyek is várnak rám, így hát ilyenkor, halottak napja előtt sokfelé akad dolgom.

Háromszék, Mózes László | 2021. október 30.

Magasból látni – életterünket és távolabbi tájakat egyaránt – mindig mást, mindig többet jelent a szokványos szemlélődésnél. Ilyen egyedi rálátásra teremt lehetőséget Háromszék legmagasabb csúcsa, az 1777 méter magas Lakóca, sőt, a látogató akár az ott, igen nehéz körülmények között dolgozó meteorológusok életébe is bepillanthat. Oda feljutni nem oly nagy kihívás, egy lokálpatrióta pedig joggal érezheti: fontos, hogy bár egyszer lepillanthasson a Lakócáról, hiszen az meghatározó, maradandó élmény.

Háromszék, Hecser László | 2021. október 25.

Baróton három helyszínen hajtottak fejet az 1956-os forradalom és szabadságharc magyarországi és erdélyi mártírjainak áldozatvállalása előtt. A felszólalók méltatták a szovjet csapatokkal szembeszálló pesti srácok helytállását, kitértek az erdélyi szerveződésekre, a román állam megtorló intézkedéseire, és megemlékeztek azon 58 erdővidékiről is, akiket a forradalmat követő években a hatalom meghurcolt és elítélt csak azért, mert hittek a szabadságban. Felidézték Moyses Márton emlékét, aki 1956 októberében három társával – Bíró Benjáminnal, Józsa Árpád Csabával és Kovács Jánossal – együtt megkísérelt a forradalomhoz csatlakozni, ezért később börtönbüntetésre ítélték, majd az átéltek és az azokat az éveket követő ellehetetlenítése hatására 1970-ben Brassóban a kommunista párt székháza előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát.

Háromszék, Nagy D. István | 2021. október 25.

Rendhagyó dokumentumfotó-tárlatnak ad otthont szombattól a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom. Sepsiszentgyörgyön és Erdélyben is első alkalommal tekinthető meg a Magyar Távirati Iroda (MTI) 56 kép ’56-ról című kiállítása, mely a 65 évvel ezelőtti budapesti forradalmi események első hét napjába nyújt betekintést. A fekete-fehér felvételeken a kezdeti eufória, remény pillanatai mellett a forradalom sötét és tragikus oldala is megelevenedik. A tárlat szűk körű, visszafogottan ünnepélyes megnyitójára szombat délután került sor.

Háromszék, Iochom István | 2021. október 25.

A járványügyi helyzet nem tette lehetővé, hogy az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 65. évfordulójára tervezett megemlékezéseket az eredeti elképzelés szerint tartsák meg, a programot felülírta a koronavírus-járvány, az emlékhelyeken csupán csendes főhajtásra, közös imára és koszorúzásra kerülhetett sor.

Háromszék, Bokor Gábor | 2021. október 25.

Kereken 15 éve, hogy a kovásznaiak a központi parkban felállított Likas-kő emlékműnél emlékeznek a magyarországi ’56-os forradalomra. A népes résztvevők megszokott tábora idén nem gyűlhetett össze. Egy nagy méretű kokárda a kopjafán, egy kis csokor virág a kő likába – ez jelezte, hogy minden korlátozás ellenére megemlékeztek az ’56-os hősökről. A COVID-járvány miatti szigorítások okán nem gyülekezhettek a kovásznaiak az emlékműnél, de a hősök előtti tisztelgés nem maradt el: az eseményt a városközponti református templomba költöztették a szervezők. Nem telt meg ugyan az istenháza, de jelen volt a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, énekkel-zenével a Kikapcsolsz zenekar.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2021. október 22.

A megcsonkított Magyarország nemzetből néppé, arctalan sokasággá alacsonyított lakossága 1956 októberében felemelte sárba taposott fejét, kiegyenesítette derekát, és szembefordult a zsarnoksággal. A hangadók, amint a történelem folyamán még sok esetben, ezúttal is a fiatalok közül kerültek ki.

Háromszék, Szekeres Attila | 2021. október 22.

Ezzel a címmel tudósítottam a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza 2014. április 30-i avatójáról a másnapi Háromszékben. A cím azért is találó, mert Sepsiszentgyörgynek megvannak a saját ötvenhatosai, akik a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetségébe (VPFSZ) tömörülve tesznek azért, hogy ’56 szelleme ne lankadjon. Az 1989-es rendszerváltozás után a szervezet emlékjeleket állított a városban, a kommunista diktatúra áldozataira és azon belül az 1956-os magyar forradalom utáni megtorlást szenvedettekre való emlékeztetőül. Írásunkban ezekre a jelekre hívjuk fel olvasóink figyelmét.

Partnerszervezetek

Magyar Újságírók Romániai Egyesülete
Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete
msusz logo
 

© 2018 – 2021 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio