Háromszék, Szekeres Attila | 2019. szeptember 18.

Jogos Sepsiszentgyörgy polgármesterének felháborodása amiatt, hogy a román igazságszolgáltatást hidegen hagyja az, hogy őt halállal fenyegették. A sepsiszentgyörgyi ügyészség, majd a bíróság is alaptalannak értékelte a keresetet, és lezárta az ügyet. Mi történne, ha a köztársasági elnökkel, a kormányfővel, netán az országos főügyésszel történne ilyesmi?! – adódik a szónoki kérdést.

Háromszék, Szekeres Attila | 2019. szeptember 18.

Éppen ma 94 éve, 1925. szeptember 18-án született Boér Imre Magyarhermányban. A megbecsült nyugalmazott tanárral baróti otthonában beszélgettünk annak okán, hogy részt vett az 1944. augusztus 26-i úzvölgyi csatában, és nemrég a 75 éves évfordulón szervezett megemlékezésen. Imre bácsi – akit a Jóisten éltessen erőben, egészségben! – az úzvölgyi csatáról és fogságáról mesélt részletesen, és megmutatta büszkeségét: Adatok Magyarhermány néprajzához és történetéhez című, 2005-ben megjelent könyvét, valamint a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségétől kapott dicsérő oklevelet, életműdíjat, Ezüstgyopár-díjat. És még valamit: az úzvölgyi csata 50. évfordulóján avatott emlékműnél készült csoportképet, melyen Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter társaságában jelenik meg. Nem említette, de láttuk, a szoba falán ott díszeleg Barót város díszpolgári oklevele is.

Háromszék, Székely Ferenc | 2019. szeptember 14.

– Kedves Arany, rég ismerjük egymást, évek óta tegeződünk, kérlek, engedd meg, hogy az interjúban is ezt tegyem. Mindenekelőtt az érdekel, hogy lettél e név viselője, hisz nagyon ritka a magyar személynév-kultúrában. Volt-e a történelem során a magyar nagyasszonyok között, aki ezt a nevet viselte?

Háromszék, Jancsó Árpád | 2019. szeptember 12.

Nehéz írni egy olyan személyiségről, aki meghatározó szerepet játszott Sepsiszentgyörgy, Háromszék, de egészében a magyarság életében. Nagyszerű pedagógus, kitűnő szervező, vezető, nem utolsósorban politikus, akit életében, de halála után is olyan jelzőkkel illettek, mint „két lábon járó lexikon”, „Háromszék szellemi garabonciása”, „enciklopédikus tudású”, „erdélyi magyar polihisztor” stb.

Népújság, Sebestyén Mihály | 2019. szeptember 11.

Csütörtöki kimenő

Olvasom, hogy az érdekvédelmi szervezet nem támogatja a továbbiakban a marosvásárhelyi magyar alpolgármestert. Szíve joga, megteheti. Hiszen ő választotta ki, ő küldte be a szavazók akaratával egyezőleg a városi önkormányzatba. Csakhogy az önkormányzat kifejezés nem mindenben állja meg a helyét, legalábbis városunk tekintetében (vakságában?).

Háromszék, Nagy B. Sándor | 2019. szeptember 11.

– Halló, szia, kerestél! Nem vettem észre a hívást, mert le volt halkítva a telefonom...
– Nem zavarlak?
– Nem zavarsz. Nos?

Székely Hírmondó, Zubreczky Antal | 2019. szeptember 11.

Megszoktuk, hogy bajainkért mindig valami(ki) mást hibáztassunk. A parlament a főkolompos, a kormány, a migránsok, az EU, a románok, főleg ők. Nos, elhatároztam, seprek egy kicsit a magunk háztájunkon is, készülődhetnek a hurrogó kommentelők.

Székely Hírmondó, Czegő Zoltán | 2019. szeptember 10.

Újabb és újabb szobrokkal hintik be az első világháborút végiglejtő nagyhatalmak által összefércelt Romániát. Holott a hazai földet maggal, iparral kellene behinteni, és nem gyilkolva raboló hadvezérek egészalakos szobraival, ahogy ez a Gheorghe Mărdărescu is megjelent augusztus elején Kolozsvár egyik terén. Hogy kerül a csizma az asztalra? Az minálunk nem gond.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2019. szeptember 10.

Aggasztó, ami az utóbbi hetekben megesett Románia labdarúgó stadionjaiban. Gondoljunk csak az Európa ligában augusztusban lejátszott U’ Craiova–Budapest Honvéd meccsen történtekre.

Háromszék, Farkas Réka | 2019. szeptember 9.

Kezdődik az új tanév, és milyen jó is lenne, ha arról számolhatnánk be, hogy mindenütt szépen rendbe tett, gondozott iskolákban, óvodákban fogadják a gyermekeket az elkötelezett, jól képzett pedagógusok, a lurkók pedig alig várják, nemcsak hogy barátaikkal találkozzanak, de hogy belekóstoljanak újabb és újabb érdekes, vonzó tudományokba.

Népújság, Mózes Edit | 2019. szeptember 4.

Nem kellene csodálkoznunk semmin, ami kies tájainkon történik. Hiszen Romániában élünk, a minden lehetőségek és lehetetlenségek, képtelenségek országában.

Tehát azon sem csodálkoz(hat)unk, hogy román nacionalista szervezetek több székelyföldi politikust feljelentettek az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a június 6-i úzvölgyi incidensek kapcsán, amikor, mint köztudott, az első világháborús magyar katonatemetőbe több ezer román megemlékező nyomult be erőszakkal, és ortodox szertartás keretében felszentelték az ott törvényellenesen létesített román emlékművet és parcellát, illetve bántalmazták a magyarokat, rongáltak.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2019. szeptember 6.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium himnusza ötven éve keletkezett, és azóta is szárnyal neves eseményeken, valamint évfordulókon. A dal már a kezdetektől fogva belopta magát a mikós diákok és tanárok szívébe.

Lépésről lépésre a magyar nyelv felé

Háromszék, Fekete Réka | 2019. szeptember 5.

Rendhagyó módon – a havi egy alkalom mellett – soron kívüli magyar misével nyitja meg a tanévet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ), tanárok dolgában pedig jobban állnak, mint mikor a magyar oktatási programot átvették júniusban a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségétől – tájékoztatta lapunkat Ferencz Éva, az MCSMSZ oktatásért felelős ügyvezető elnöke. Lábnyikban ma ér véget az oktatók módszertani előkészítő tábora, a tanévnyitót pedig pénteken tartják Bákóban, mise után a júniusban felavatott Magyar Házban köszöntik a tanárokat.

Bukaresti Magyar Rádió, Sarány István | 2019. szeptember 3.

Húsz évvel ezelőtt, 1999-ben voltam először riporttáborban, Baróton. Ez volt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (közismert betűnevén: MÚRE) a harmadik riporttábora, az elsőt Kőhalomban, a másodikat a Nyárád mentén szervezték. A táborokban írt riportokból kötetek születtek, Erdély felfedezése sorozatcím alatt jelentek meg Kóborlás és helytállás, illetve Bekecs alatt Nyárád tere címen.

Háromszék, Váry O. Péter | 2019. augusztus 31.

A sorrend es fontos, met mióta másodszor es kézhez vettek münköt a románok, azóta megtanultuk, hogy először ők, s aztán münk. Bár ők nagyon azt akarták, hogy először es, másodszor es, harmadszor es ők, s mü sehol, de azétt az nem úgy megy.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2019. augusztus 28.

A tavasszal megesett gyalázat miatt kissé megkeseredetten ugyan, de az alkalomhoz illő méltósággal hajtottak fejet, és rótták le kegyeletüket a haza védelmében elesett hősök emléke előtt a Kárpát-medencéből, valamint nyugati diaszpórából az úzvölgyi magyar haditemetőhöz zarándokoló és azt lélekkel megtöltő megemlékezők ezrei augusztus 26-án, hétfőn, a II. nagy világégés idején itt lezajlott csata 75 évfordulóján.

Háromszék, Farcádi Botond | 2019. augusztus 26.

A mai úzvölgyi megemlékezés is az. Azok voltak a korábbi években szervezettek is, de az idei különösképpen, hiszen minden eddiginél nagyobb veszély fenyegeti a világháborús hősökre való emlékezés helyszínét, a jövőépítéshez elengedhetetlen múltba pillantásra, erő merítésére alkalmas katonatemetőt.

Háromszék, Simó Márton | 2019. augusztus 24.

A többség bizonyos hatalmi ágazataiban tevékenykedő elkötelezett nacionalisták folyamatos árokásási próbálkozásai oda vezettek, hogy soha nem látott mélypontra süllyedt az eddig sem túl baráti magyar–román viszony. Az állami intézmények – holott a törvények egyértelműen nekünk adnának igazat – folyamatosan szemet hunynak, bizonytalankodnak vagy épp az ellenkezőjét teszik annak, ami normális esetben elvárható lenne tőlük. A hétköznapokban azonban élni kell, párhuzamosan, itt, a közös lagúnákban, mert ez az ország épp annyira a miénk is, mint amilyen mértékben az övék.

* * *

A múlt évben, tudván, hogy az 1918-as események mennyire fontosak voltak mind a két oldalon, megpróbáltam erről az időszakról úgy megemlékezni, igyekeztem úgy emlékeztetni, hogy román többséghez tartozó értelmiségieket szólítottam meg, akik a centenárium évében, de máskor is nyitottak voltak felénk, és olyan országot szeretnének, amely valóban demokratikus, s amelyben valóságosan is megjelenik és működik a regionalizmus eszméje. Igen gyakran emlegettük a transzilvanizmust mint elfogadható és felvállalható közös vezérelvek rendszerét. A mindkét nyelven megjelent kötet most is piacon van, sőt, a közeljövőben kerül sor a bemutatására több vegyes lakosságú településen, és – mindezek mellett és ellenében – az is elképzelhető, hogy képes lesz üzenetek továbbítására, javított magatartásformák gyakorlatának befolyásolására. Bízzunk benne.

Hol vannak most azok a jó románok?

Saját székelyföldi környezetemben – úgymond bizalmas miliőben, kollégák, rokonok, szomszédok, tehát a hozzám legközelebb álló emberek – hányták a szememre ezt a közeledést. „Ezek úgysem változnak meg.” „Ezek mind ilyenek.” „Képmutatás az egész.” „A tetteik igazolják őket.” Miközben barátaim, ismerőseim, a saját fajtám közül talán senki nem tett a román fél felé egy lépést sem, a HÁROMSZÉK és A HARGITA NÉPE vezető szerkesztőin kívül nem is érdeklődött igazán a „periférikus” értelmiségi vélemények iránt, arra kényszerültem, hogy ismét megkérdezzem a Mi, székelyek és román barátaink / Noi, secuii şi prieteni noştri români című interjúkötet szereplőit.

A tizenhét megszólaló közül ketten megelőztek. Anélkül írtak Úzvölgye kapcsán, hogy kérdeztem volna őket. Úgyszólván szégyellték magukat mások helyett, s nem a bizonyítványt magyarázták, hanem arról vallottak, hogy nem értenek egyet a dormánfalviakkal, a központi vezetéssel és a szervek hozzáállásával. Egyértelműen kimondták, hogy törvénysértések sorozata történt. Hangsúlyozták, hogy a hőseinkhez jogunk van. Hogy abban a temetőben nincs mit keresnie egy másik megyéből való város önkormányzatának. Illetve azt is nehezményezték olykor, hogy székelyföldi környezetünkben elszigetelődünk tőlük, nem kérjük ki a véleményüket, nem szólítjuk meg a különböző alkalmakkor.

Többen „hirtelen felindulásból” küldték a választ, mások pedig azt ígérték, hogy várjak egy-két napot, mert hamarosan nagyobb lélegzetű dolgozatokban fogalmazzák majd meg gondolataikat. Úgy látom, hogy a kis társaság egyben maradt, ma is ugyanabban a korrekt és európai hangnemben beszél. Elmondható, hogy további emberekkel bővült, hiszen a könyvbemutatók alkalmával ismeretségek köttettek, olvasók jelentkeztek, akik a maguk környezetében terjesztették, most is terjesztik a kiadványt és azt a fajta szemléletet, amely a közzétett szövegekből árad. Sőt, az is előfordult, hogy a magyar–román közeledést valóságosan gyakorló civilek nehezményezték, hogy őket még nem szólítottam meg, és kellemesen meglepett, hogy egy bukaresti társaság milyen következetesen és hitelesen igyekszik hidat építeni az emberek között. Egyszerű románok, akik önmagukkal szembeni igényességükből fakadóan ismerkedtek meg a magyar kultúrával, bár ők maguk teljesen más környezetből származnak, általában nincsenek magyar rokonaik, viszont a közeledési vágy és a jobbítási szándék számukra teljesen természetes.

„Régi barátok…”

Dr. Mihai Androne (egyetemi tanár, történész-teológus, a galaci Al-Dunai Egyetem oktatója): „Az a meggyőződésem, hogy a most felbukkant problémákat képesek leszünk higgadtan, európai és keresztényi szellemben rendezni. Szükség van a két közösség képviselői részéről az őszinte párbeszédre, hogy a kezdeti nyugalmat képesek legyünk visszaállítani. Az a véleményem, hogy az etnikumok közötti viszonyt az ember és ember közötti megértésre kell alapozni: aki nem becsüli és ok nélkül bántja felebarátját, az nagyot téved. A sértett is, amikor megfelelőnek vélt választ ad, maga is téved. Ki kell szabadulnunk ebből a helyzetből, túl kell lépnünk az erőszak logikáján.”

Mirela Cara (a Corbii Albi / Fehér Hollók portál munkatársa, korábban sepsiszentgyörgyi román sajtóorgánumoknál dolgozott, jelenleg Angliában él, a Bukaresti Egyetemen diplomázott): „Nehezemre esik a vádakról szólnom. Számomra sok részlet homályos. Az eseményeket a sajtóban követtem – hiszen január óta külföldön élek –, illetve román és magyar barátaim reakciói alapján, akikkel telefonon és közösségi oldalakon tartom a kapcsolatot. Mindenki számára világos, hogy ezt a konfliktust rendkívüli gyorsasággal gerjesztették. Először arról cikkeztek, hogy a magyarok meggyalázták az úzvölgyi temetőben a feltételezett román hősök sírjait, aztán a magyarok tettek közzé felhívást, hivatkozva a homályosan értelmezett vagy nem is alkalmazott törvényekre, és élőláncot alkottak a saját hőseik emlékét védve. Túl azon a tényen, hogy érzékelem a temető közigazgatási hovatartozása körüli vitát, számomra nem világos, hogy mi vezetett az élőlánc létrehozására szólító felhívásig. Nem tudom azt sem, hogy a magyarok és a románok a 2019-es esztendőig miként emlékeztek helyszíni ünnepségeken az ott eltemetettekről. Amíg Sepsiszentgyörgyön éltem és a megyei román nyelvű sajtóban dolgoztam, soha nem jutott el hozzám olyan meghívó, amely úzvölgyi rendezvényre hívott volna, de olyan tájékoztatásra sem, amely arról szól, hogy a megyei tanács valamely képviselője jelen lett volna egy-egy koszorúzáson. Most viszont láttam, hogy a helyi román sajtót is kérték a tiltakozómozgalomhoz való csatlakozásra. Vajon kinek kellene megvédenie ezt a temetőt? Az a tény, hogy ott mások [a dormánfalviak] szerveznek bizonyos rendezvényeket, fenyegetésként fogalmazódott meg a [Kovászna megyei] magyarokban, de nem értettem, most sem értem, hogy ez kik ellen fogalmazódik meg, hiszen abban a temetőben más, az akkori konfliktusokban [első- és második világháború] érintett további nemzetek hadseregeiből származó hősök földi maradványai is ott nyugszanak, akik most nem jelennek meg ebben a történetben. Ilyen megvilágításban számomra mindez újdonság, és azt hiszem, hogy sokan így vannak ezzel azok közül, akik most bosszankodnak a híradásokat olvasva, annak ellenére, hogy eddig talán nem is hallottak Úzvölgyéről.

Nyilvánvaló, itt egy alaposan kidolgozott forgatókönyvről van szó, amelyhez igencsak jelentékeny köze van a PSD-nek és az RMDSZ-nek. Ezt a gondolatot a görögkeleti papok, a stadionok ultráinak megjelenése és a váratlan élőlánc-kezdeményezés ébreszti bennem. Vajon milyen intézkedésekre lenne szükség a helyzet megoldásához? Hallani a kormányzati nyilatkozatokat, hogy nyomoznak és keresik a felelősöket, szó esett arról is, hogy a temetőt átvenné a hadügy. Eközben pedig a csendőrség tagadja, hogy erőszakos cselekményekre, összecsapásokra került volna sor a magyar és román résztvevők között. Véleményem szerint, ahhoz, hogy megtudjuk, mi vezetett idáig, és kinek volt érdeke a konfliktus kirobbantása, s hogyan bonyolították, hosszabb időre – talán évekre – lesz szükség. A botrány tovaterjedése, a Magyarország és Románia között kialakult vita most arra enged következtetni, hogy itt nem csupán egy elszigetelt vidéken levő helyi konfliktusról van szó. Talán egy adott pillanatban megtudhatjuk, hogy mire volt jó, kinek a javát szolgálta ez az epizód. Vagy soha. Addig azonban – meggyőződések híján – csak töprengünk gyanúsítgatások és feltételezések körül támadt bizonytalanságaink közepette.”

Cristian Sandache (egyetemi tanár, történész, a galaci Al-Dunai Egyetem oktatója): „Azt mondta a minap egyik cimborám, hogy hagyjam a fenébe a magyarokat, meggyőződéssel, jó szándékkal, nyilván, nehogy aztán megbánjam, és egyedül maradjak, magányos legyek a magyarbarát érzelmeimmel. Több ismerősöm pedig azt is feltételezi, hogy a magyarok és a kultúrájuk iránti megnyilvánulásaim – számukra teljesen nyilvánvaló módon – valamiféle anyagi érdekből származnak. Nem tudom őket meggyőzni. Az ostobaságra nincs gyógyszer. Hadd higgyen mindenki, amit akar. Ami a legfrissebb úzvölgyi történéseket illeti, soha nem fogom honfitársaimnak tartani ezeket a gyengeelméjű xenofóbokat, ezt az agysejt és jóérzés nélkül való tömeget. Soha nem kívánok egy táborba tartozni azokkal, akik husángokkal érkeznek; ki nem állhatom a tájékozatlan agresszív masszát, a megátalkodott nép­tribunokat, a trikolórba öltözötteket, a papokat, akik a megértés helyett gyűlöletet szítanak, a volt titkosszolgákat, akik a jó erkölcsöt hirdetik. Mindennek ellenére azokat kedvelem, akik jó érzéssel közelednek, akik kizárólag önnön józanságuktól vezérelve gondolkodnak. A többségi nyájszellem ellenében a kisebbség józan és civilizált táborát kedvelem. Ez a temető a magyaroké. Ők kezdettől a törvényesség mentén jártak el, s ha egy adott pillanatban – talán – kevésbé voltak diplomatikusak, azt csak végső elkeseredésükben tehették. A román oldal viselkedése kínosnak mondható, olyan tartalmakat hordoz, amelynek semmi köze a civilizált magatartásformákhoz. Fáj ezt kimondanom, de ez a valóság. Azt hiszem, hogy itt – akárcsak Marosvásárhelyen 1990 tavaszán – szándékos zavarkeltésről van szó, amelyben sötét erők kívánják fenntartani a magyarok és a románok közötti viszályt és torzsalkodást.”

Ez még nem epilógus

Úzvölgye – a temető éppúgy, mint a két megye határa – még most is megoldatlan problémákat hordoz. Ez az állapot valóban méltatlan az európai értékrendhez. Viszont nem szokatlan a rendszerváltás utáni Romániában, ahol létjogosultságának igazolásáért a politikai osztály mindenre képes. Egyébként nem maga a nép ilyen, hanem azok, akik káoszra vágynak, akik a zavarosban halászás vagy a túlélés reményében ilyenné próbálják változtatni.

Azok a kísérőjelenségek, amelyek június 7-e után történtek – többek között az az eset, amikor a magyarellenességet kivitték Máltára a fociultrák –, azt feltételezik, hogy egyelőre ismeretlen érdekek lappanganak a háttérben. Izgalmas heteknek nézhetünk elébe, s egyáltalán nem kizárt egy kisebb vagy nagyobb kormány-krach sem, új fordulatokkal, izgalmas belpolitikai átrendeződésekkel. Mert Úzvölgyén innen, s túl, Köpecen, az „úgynevezett Székelyföldön”, Dorohojban baj van, de újfent a Dâmboviţa partján is, meg szerte minden történelmi régióban. Úgyhogy: hamarosan jelentkezünk további véleményekkel is.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

 

Háromszék, Mózes László | 2019. augusztus 22.

„Nevetséges és felháborító” – e szavakkal minősítette Gyergyócsomafalva polgármestere az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatát, melynek értelmében az ott élő románok „hátrányos megkülönböztetése” miatt elmarasztalják a község polgármesteri hivatalát. Márton László Szilárd vétke abban áll, hogy kizárólag magyar nyelven adják ki a település alkalmi közlönyét, a Csomafalvi Hírlapot. A romániai kisebbségpolitika legújabb vívmányát egyébként a feljelentések sorozatát fogalmazó blogger, Dan Tanasă hozta nyilvánosságra.

Háromszék, Farkas Réka | 2019. augusztus 22.

Miként egy összefércelt tákolmány is darabjaira hullik egy nagyobb rándításra, úgy látszik összeomlani a román államhatalom minden területen. Harminc év – vagy még ennél is sokkal több – hozzá nem értésével, kapkodásával, egyéni érdekek mentén összetákolt intézményi és jogszabályi rendszerének „eredményeivel” szembesülünk szinte mindennap ezen a nyáron. Azzal, hogy bármerre tekintünk, jóformán semmi nem működik rendesen ebben az országban.

© 2018 – 2019 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio