Népújság, Kaáli Nagy Botond | 2020. november 22.
„Benkő László (1943–2020). Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad” – áll az Omega szerdai Facebook-bejegyzésében. Egy rövid, fájdalmas hír, amely több egy rövid, fájdalmas hírnél. Egy legenda távozott közülünk, számos olyan dal szerzője, amelyek ugyancsak legendává váltak és többmilliónyi embernek okoztak örömteli, bulialapozó, avagy fájdalmat enyhítő pillanatokat a vasfüggöny innenső (és túlsó) felén. Többgenerációnyi, más-más ízléssel, anyanyelvvel, kulturális és neveltetési háttérrel rendelkező ember, szüleink és nagyszüleink is hallgatták, szerették azt a rockból induló, majd az egekig szárnyaló, különleges és őstehetségek által szerzett zenét, amelyet az Omega ontott magából évtizedeken át. Az Omega és vele együtt Benkő, akinek az együttesre máig jellemző space-rock hangzást köszönhetjük. Mondják, hogy magyar Pink Floyd… a jellemzés egyszerre felemelő és lealacsonyító. Pink Floyd-os magasságokban komponálni, hangszerelni, játszani az egyetemes zeneművészet magasiskolája ugyan, de az Omega sohasem volt kópia, legfeljebb a stíl hasonló. Az üzenet más, és a korabeli viszonyok között egyedülálló.