Háromszék, Nagy D. István | 2022. december 20.
„Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom, 1989 XII 15” – olvasható két nyelven, magyarul és németül Temesváron a Mária téri református parókia falán található táblán.
Egyszerű és lényegre törő szavak, melyek az ország történelmének máig egyedülálló pillanatát hivatottak jelezni, amikor is románok és magyarok kivételes szolidaritásról tettek tanúságot, megvédve Tőkés Lászlót és családját, kiállásuk végül forradalomhoz, Nicolae Ceaușescu kommunista rezsimjének bukásához vezetett, és – legalábbis elviekben – elhozott bennünket a szabadság korába. Egészséges emlékezetpolitikával megáldott országban az ilyen történelmi momentumok a pillanatnyi politikai széljárástól, érdekektől függetlenül kivételes értékkel bírnak, és ennek megfelelően kezelik az évfordulókat is. Romániában sajnos az elmúlt három évtizedben annak vagyunk a tanúi, hogy a hatalom mindenkori képviselői következetesen a bagatellizálás, emlékezés helyett pedig a „felejtéspolitika” sajátos elegyével viszonyulnak ahhoz, ami 1989. december 15. és 20. között Temesváron lezajlott. Tegyük hozzá, az utóbbi időben azt sem emlegetik szívesen, ami a temesvári eseményeket követően a fővárosban játszódott le. A diktátor házaspár bukását, menekülését, kivégzését elhozó, több tekintetben máig sem tisztázott román forradalomra is évről évre egyre vérszegényebb az emlékezés.