Hargita Népe, Simó Márton | 2020. szeptember 29.
Mindig azt mondják, hogy a szőlő nemes növény, és a szőlőtőke gyümölcséből nyert ital is rendkívüli. Nem véletlenül került az utolsó vacsora asztalára ez a lé. Szimbólum a kenyérrel együtt, és túl a jelképi mivoltán éltet és megtart. Ha hittel, tudatosan, módjával használjuk, mert már Noé, az első szőlősgazda, a legelső szőlőmunkás is megjárta anno. A bor beszélt belőle: „Bort ivott, megrészegült és meztelenül feküdt sátrában”; túl ezen így szólt: „Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei között”; azután ezt mondta: „Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban, és Kánaán legyen a szolgája” (Ter 9, 25–27). Volt, van, kiolvasható némi ellentmondás a korábbi és a későbbi kijelentés között. Mintha közben tisztult volna a tudata, ahogy elszállt, amint kipárállott a bor gőze belőle.