Háromszék, Nagy B. Sándor | 2019. szeptember 11.

– Halló, szia, kerestél! Nem vettem észre a hívást, mert le volt halkítva a telefonom...
– Nem zavarlak?
– Nem zavarsz. Nos?

– Csak akartam szólni, hogy ma reggel megszületett a fiam.
– Gratulálok! Ez igazán jó hír! Gondoltam, hogy ezért kerestél...
– Köszönöm, de az anyjáé az érdem...
– Minden rendben?
– Igen. Természetes úton született. Kicsit megszenvedtek mindketten, de most már jól vannak.
– Nagyon örülök! Ott voltál te is?
– Igen, bent voltam, apás szülés volt. Nem is volt szó arról, hogy esetleg nem mehetek be...
– Hogy hívják, hány kiló, milyen hosszú? – tettem fel az ilyenkor szokásos kérdéseket, az unokatestvérem pedig készségesen válaszolgatott.
– És mik a tervek? Kint maradtok vagy hazajöttök?
– Úgy döntöttünk, hogy maradunk. Még egy darabig, pár évig... Valamikor aztán hazamegyünk, de csak látogatóba. Ha majd egy kicsit nagyobb lesz a baba...
– Hát igen, egyelőre még túl kicsi egy ilyen hosszú úthoz...
– S be kell még írassam forgalomba...
– Így na! Itt volt már ennek az ideje, te is negyven vagy már.
– Túl könnyű és nyugodt volt eddig...
– Egy kicsit nehezebb lesz most, a nagyszülők sincsenek ott, de aztán majd újra könnyű lesz.
– S aztán megint megnehezítjük, ha lehet...
– Jól teszitek!
– Na jó, leteszem, mert most érek haza, s egy kicsit pihennem kell. Éjszaka megint dolgozom.
– Jó pihenést! Gratulálunk még egyszer és egészséget kívánunk!
– Egészséget s egy pohár pálinkát!
– Jól mondod, az fontos ilyenkor! Tartsd meg a tejfakasztó bulit a kollégákkal!
– Az jó lenne, de itt nem olyan a hangulat... Egyszer megvárom, hogy érkezzenek haza a kórházból, s aztán csak úgy, módjával... Na szia, szép napot neked!
– Szia-szia, jó pihenést!

Örömhírt közölt, de szomorúnak éreztem a hangját. Fáradt – gondoltam magamban –, hisz robotol, éjszakai váltásban dolgozik már több éve a feleségével együtt. Jól keresnek, de csak a munkáról szól az életük, és mindig éjjel dolgoznak, nappal alszanak. Nem lesz könnyű egy kisgyermekkel, szülők, segítség nélkül. Valószínűleg bölcsibe fog járni...

Otthon üresen áll az új házuk. A fiú szülei közvetlen szomszédok, s a lány szülei sem laknak messze a faluban. És rengeteg barát, jó szomszéd, akikkel ilyenkor lehetne koccintani.

Mindenki a saját sorsának kovácsa, de nem véletlenül dolgozik külföldön az a rengeteg romániai. Fanyarabbak lehetnek ott a családi ünnepeik, mint amilyen egy gyermek születése is. Hisz ez nemcsak a szülőknek, hanem a nagyszülőknek, rokonoknak, barátoknak is öröm, amit együtt jó átélni. Persze itthon is többnyire kórházban szülnek az anyák, rég nem a család bábáskodik egy gyermek születésénél, de az apa összeülhet a barátaival, az anyának pedig van akihez magyarul szólnia az első napokban, és miután hazaengedik a kórházból, a barátnői és az édesanyja is kéznél van azokkal a családi történetekkel, amelyek ilyenkor oly sok erőt adhatnak...

Nagynéném továbbította az első fotókat a kicsiről. Boldog, hogy megszületett az unokája, de még boldogabb lenne, ha élőben is láthatná. Vajon hányszor lesz alkalma találkozni vele? A képen egy békésen szunyókáló kisfiú, feje felett a születési adatok és a név, ahogy mifelénk is szokás. Gondolatban azt kívántam neki, hogy ugyanannyi szeretetben, törődésben legyen része a messzi idegenben, mintha itthon született volna.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

 

© 2018 – 2019 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio