szmue fejlec 2

Háromszék, Farkas Réka | 2019. december 21.

Húsz esztendővel ezelőtt, az 1989-es események tizedik évfordulóján még elevenebbek voltak az emlékek, és sajnos az akkori aktív résztvevők közül többen ma már nincsenek közöttünk. Talán ezért érdekes most az újabb kerek évfordulón a két évtizeddel ezelőttieket újra felidézni. Sajnos, a kép azóta sem tisztult, maradt a köd, a feltételezések, és csak az vált még bizonyosabbá, ami már akkor is egyértelmű volt: szervezett diverzió szereplőivé váltak, akik hittel, jó szándékkal a szabadság harcosainak gondolták magukat. Tudtuk, tudjuk, hogy itt, Sepsiszentgyörgyön is voltak beavatottak, akik irányították a félrevezetést szolgáló akciókat, és akik részesei voltak az utólagos ködösítésnek is. Az egyik, akkori aktív résztvevő, Sylvester Lajos fogalmazott a következőképpen: csupán Sepsiszentgyörgy akkori történetének rekonstruálásával a lényegre lehetne tapintani, kideríthetnénk, hogy mi történt az egész országban.

Forradalom vagy diverzió? (30 éve történt) - Albert Levente archív felvétele

Forradalom vagy diverzió? (30 éve történt) - Albert Levente archív felvétele

Sepsiszentgyörgyön, mint jó néhány erdélyi településen, napok óta érlelődtek a 22-i események. December 16. után mindenki a Szabad Európa Rádiót hallgatta, és már a gyárakban, vállalatoknál megtartott kötelező gyűléseken érződött, a jelenlevők inkább üdvözölnék, mint elítélnék a temesvári „huligánok” cselekedeteit. A villamos autóalkatrészeket gyártó vállalat (IAEAME) hideg csarnokaiban december 21-én az alkalmazottak tüzet raktak és abbahagyták a munkát. Mindenki érezte, remélte: valami készül. A volt megyei milíciaparancsnok, Gavril Ardeleanu visszaemlékezéseiből kitűnik, hogy december 22-én 8.50-kor elhagyták a munkások az IMASA-t a 4-es kapun, és 9.15-kor csatlakoztak hozzájuk az IAEAME alkalmazottjai is. A városszéli gyárakból elindult tömeg a központ felé tartott, és útközben felsorakoztak melléjük az akkori Lenin negyedi lakók és az arra járók is. 10 órakor a központban a pártbizottság székháza köré már kivonult a katonaság, 16 tonnás, földdel megrakott teherautókkal vették körbe az épületet, a kiskatonák csőre töltött fegyverrel, rettegve várták a parancsot.

– Az első mozzanatokat a színházablakból néztem végig – mesélte Sylvester Lajos –, érdekes volt az is, hogy egy csoport lelkész akkor már ott állt a színház előtt, készenlétben, ők sem hiányozhatnak onnan, ahol híveik vannak. Ez még a helikopter felszállása előtt volt körülbelül negyedórával. A fotókról is jól látszik, hangszórókkal felszerelt kis dubára másztak néhányan, így zajlott a párbeszéd az erkélyen álló első titkár és a tömeg között. A nép szószólói ekkor utasították vissza Rab elsőtitkár elvtársakat szólító magyar nyelvű beszédét, és ekkor kiabálták, hogy egyáltalán ne beszéljen, mert nem állnak szóba vele.

– Miután a katonaság a tömeggel fraternizált, hatalmas kiáltások hallatszottak, euforikus üvöltések, ekkor jelentették be – közben érkeztek a friss rádió- és tévéhírek –, hogy megszakították Ceaușescu beszédét Bukarestben, és 11 óra 25 perckor a diktátor házaspár helikopterrel elmenekült – meséli Főcze Gyula. – Értesüléseim szerint az itteni titkosrendőrség képviselői a megyei pártbizottság valamelyik alagsori termébe gyűltek össze, és Rab elvtárs erkélyről való visszavonulása után akadt ott is rendőr- vagy katonatiszt, aki az automata fegyverét a magasba emelte és azt mondta, hogy „Murim pentru patrie” (meghalunk a hazáért). Amíg a tömeg a téren ünnepelt, a volt vezetőség egy hátsó ajtón eltűnt. Ekkor kezdődött meg az első forradalmárhullám bevonulása az épületbe.

– A sepsiszentgyörgyi tömegnek megadatott, hogy együtt, fizikailag is részese legyen a diktátor elkergetésének, itt sok energiát levezetett az, hogy az emberek résztvevői voltak az eseményeknek. Nagyon sok helyen, például Kézdivásárhelyen, ahol később vonultak ki, olyan elemi erővel tört ki az indulat, hogy nagyobb mértékű dúlás, sőt, lincselés is bekövetkezett. Ott hirtelen szakadt el az ár, nálunk már volt sikerélménye a tömegnek – meséli Sylvester Lajos, és folytatja a pártbizottság székházának elfoglalásáról szóló történetet. – A tömeg egy része jellemző módon a büfék és a raktárak felé indult, amit találtak, cigarettát, csokoládét, feldobálták a katonáknak a kocsikra. Az egyik legérzelmesebb mozzanata a szentgyörgyi eseményeknek ez volt, ahogy a katonaság a tömeg mellé állt. A tömeg másik része – lump elemektől is megtűzdelődve – törni, zúzni, gyújtogatni akart. Az első emeleten Gajzágó Márton ugrott be az ablakon és taposta szét a tüzet. Amikor az erkélyre kicsődült az új garnitúra, köztük katonatisztek és nagyon gyanús arcú elemek, román nyelven akartak értekezni a tömeggel. Lent a téren látták, hogy ott vagyok, ordítani kezdték a nevem, és engem kértek az erkélyre. Félelmetes információhiány volt, de az emberek mindenről tudni akartak, és szerették volna, ha magyarul szólnak hozzájuk.

– Ez az első hullámban bejutott társaság kirámolta Rab szekrényeit, kiszedték a drága italokat, amilyeneket ritkán látott a székely ember szeme abban az időben. Kiálltak az erkélyre, ott mutogatták, húztak belőle egyet-egyet és kiabálták: „eleget hazudtak nektek a kommunisták, mától fogva mi vezetünk, és mi nem hazudunk!” Na, mondom, ha nekünk ilyen vezetőink lesznek, máris vége az éppen alakuló más világnak – idézi fel a történteket Főcze Gyula. – Minden forradalomnak megvannak a maga hőbörgő, hőzöngő, forrófejű vitézei. Ez az első hullám is inkább ilyen félrészeg fiatalokból verbuválódott össze. A tömeghangulatot megfékezni akkor nem lehetett, ám ahogy ez elcsitulni látszott, alakultak ilyen-olyan csoportok, csoportosulások, amelyek a néhány órával azelőtti anarchiát igyekeztek mérsékelni, és próbáltunk rátérni a komolyabb dolgok megszervezésére. 22-e így telt el gyönyörű dalokkal és azzal a reménnyel, hogy első karácsonyunkat végre szabadon ünnepelhetjük. Elhangzott az addig tiltott székely himnusz, a magyar állami himnusz, Rákóczi-indulók, rettenetesen nagy volt az öröm.

A 22-i események egyik legvitatottabb mozzanata a milícia és a Securitate épületének elfoglalása volt. Az iratok egy részét kidobálták, megsemmisítették, a fogdából kiszabadították a jórészt közbűntényes rabokat. A tömeg nem sebesített meg senkit, volt néhány milicistatiszt, aki végig ott maradt, próbálta menteni a menthetőt, és vigyázni arra, ne kerüljön fegyver a fellázadt, indulatos ifjúság kezébe. Napok, hetek, múlva is innen származó iratok, szekus jelentések hányódtak a városban, és elkezdődött a besúgóvadászat.

– A volt pártszékházban 22-én a vezetőség önjelölés útján alakult ki, átvette egy csoport a hatalmat: egy Dumbravă nevű állatorvos, katonatisztek, köztük egy Cîrstea nevű, aki gyanús volt, hisz az első diverzió is az ő szájából hangzott el. Az első ülésen, 23-án délben jelen voltak az intézmények, gyárak kijelölt képviselői, és meg kellett volna választani az új vezetést. Ekkor ő bejelentette: „Brassó felől jönnek a terroristák, meg kell szerveznünk a védelmet. Az ország ég, és mi itt gyűlésezünk.” Erre persze pánik tört ki és mindenki elmenekült. Cîrstea kivonult a térre, vett egy hangosbeszélőt és kiabálta: „Meneküljetek jó emberek, Kökös felől jönnek a terroristák. Ártatlan asszonyokat és gyermekeket gyilkolnak!” Mindenki rohanni kezdett, hanyatt-homlok menekült, elbújtak az emberek a pincékbe, ki hová érte.

A terroristák miatti pánik kitörésének csak az időpontja vitatható, erre ki-ki másképp emlékszik, ám a továbbiakról már mindenki ugyanazt meséli. Megszervezték a város fegyveres védelmét, és a katonaság a lakosság rendelkezésére bocsátotta fegyverei egy részét. Abban az időben nagyon sok intézménynek, gyárnak, kisipari szövetkezetnek volt szervezett munkásőrsége, itt nem voltak automata fegyverek, de az egygolyós ZB-k és puskák lélektani szempontból megállták a helyüket. Volt, ahol szervezetten, személyi igazolványra adták ki a fegyvereket, máshol vihette, aki érte. Pontos adatot nem lehet megtudni, de mintegy 300 fegyver tűnt el nyomtalanul 1989 decemberében.

A lövöldözés napokig tartott, sebesültje, áldozata is volt az eltévedt golyóknak. Akkor még nem lehetett tudni, hogy szimulátorok lőnek, szervezett félrevezetés folyik. A vezetőfunkciókat betöltők, katonasághoz bejáratosak is csak később rakták össze a sok gyanús mozzanatot. Sylvester Lajosnak, akinek meghatározó szerepe volt azokban a napokban, több ilyen élménye volt.

– Amikor én először kint voltam a kaszárnyában, azt hiszem, 23-án, nem vettem észre, hogy a kaszárnyán egyetlen puskalövés van, a szemben levő épületet pedig teljesen szétlőtték. Onnan szimuláltak egy hadsereg elleni támadást, a katonák pedig kilőtték a lőszerkészletüket. 24-én éjszaka a tizedik emeletről néztem végig a tűzijátékot. Akkor pontosan látni lehetett, hogyan kerítik be őket szimulátorok segítségével, rakétákkal, és hogyan lőnek vissza. 25-én reggel bementem, a katonaságra szabad bejárásom volt, borostás, képükből kikelt tiszteket találtam ott. A következő beszélgetést hallgattam végig: ahogy kivilágosodott, egy kis Tab-bal elindultak a kaszárnya felé, amikor leértek a tejgyár elé, jelentették, hogy az úttesten egy sebesült férfi fekszik, akinél két fegyver van: egy géppisztoly és egy pisztoly. Erre elkezdett káromkodni a tiszt, hogy tudjátok, a román hadseregben nincs senkinek két fegyvere, tudhatjátok, hogy az vagy állambiztonsági figura, vagy más. Ezután behozták az állambiztonsági tiszt igazolványát, amelyet a helyszínen szedtek össze. Őt mentővel beszállították a kórházba, nekem feltétlenül tudnom kellett volna, hogy ki az, de egy óra múlva már nem volt ott, semmilyen információt nem lehetett szerezni, és kiderült, bevitték a brassói katonai kórházba. Más, de ugyanerre a témára. Behoznak hozzám egy olyan személyi igazolványt, amelyet Brassóban találtak a vasúti feljárón túl, egy kilőtt Škodában az ülésen. Én annyira elfoglalt voltam, hogy személyesen nem tudtam intézkedni, a lányomat kértem meg, hogy bár rendkívül kellemetlen valakinek a halálhírét vinni, benne van a címe, menjen el és mondja meg a családnak, hogy eljutott hozzánk ez az igazolvány, nem tudjuk, hol van az illető, lehet, hogy nincs életben.

Kiderült, a kaszárnyában őrzött szekus tisztek ajtaját csak elöl vigyázták, hátul szabadon járhattak-kelhettek, tanúk vannak, akik látták, éjszaka fényjelekkel irányították valakik az akciókat, és sorolhatnánk a ma már legendába illő történeteket. Akkor mindenki lépten-nyomon terroristát látott, és a sok apró bizonyíték, ma már részben megfejtett, akkor még érthetetlen, hátborzongató részlet volt.

Bár éjszaka ropogtak a fegyverek, napközben aránylag békés körülmények között elkezdték szervezni a város és a megye új vezetését. Előtérbe mindenütt inkább a román nemzetiségűek kerültek, a magyarság képviselői fontosnak tartották az érdekvédelmi szervezet létrehozását.

– Közben Magyar Demokrata Szövetség néven elkezdtünk szervezkedni – emlékezik Sylvester –, 25-én délután előbb a színház előtt verődtünk össze, majd végül a tervezőintézetbe vonultunk. Hogy ki legyen benne, a listát én kezdtem írni, de hívtak, hogy háborog a népség a főtéren, és le kell csillapítani, úgyhogy tovább nélkülem zajlott. Később tudtam meg, hogy távollétemben megválasztottak ennek az elnökének.

– Vencz Istvánnal együtt álltunk az ajtóban, és figyeltük az arcokat, nehogy betolakodók kerüljenek oda – idézi fel Főcze Gyula. – Vezetőségi tagok lettek (a névsor a jelölések és az egyenkénti megszavazások sorrendjében készült): Sylvester Lajos, Dali Sándor, Orbán Árpád, Török Áron, Veres Károly, Tulit Ilona, Farkas Árpád, Gajzágó Márton, Fosztó András, Veress Dániel, Könczei László, Fodor Pál, Kónya Ádám, Zakariás Attila és Kozsokár Gábor. A megalakulás után első pillanattól kikérték a véleményünket, és elfogadtak mint a magyarság képviselői. Semmilyen kényes ügyben nem döntöttek a megkérdezésünk nélkül. Nagyon érdekes az is, hogy jó néhányan a tisztességes emberek közül, akik az első nap életüket kockáztatták, amikor látták, hogy milyen is ez az újfajta demokrácia, félreálltak.

Sokak számára emlékezetes marad ez az időszak, ám mindenki lezárja a kezdeteket január 10-én, amikor megjelentek az első rossz előjelek, többen úgy ítélték meg, a továbbiakban távol kell maradniuk.

Ma sem tudunk sokkal többet, mint tíz évvel ezelőtt. Elkobozták a december 22-i eseményeket rögzítő videokazettákat, pedig azon minden rajta volt – mondták a tanúk. Ha egyszer majd előkerül, segítségükkel tökéletesen rekonstruálható lesz minden, azonosítani lehet a szereplőket. Tisztázódhatnak az emlékezet által megváltoztatott és kiszínezett események.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

 

© 2018 – 2019 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio