Székely Hírmondó, Czegő Zoltán | 2019. október 7.

A földgolyón nem is szanaszét, de nyilvántartott rendben élnek és halnak népek a maguk emberi és istenhitében. Babonáink eddig is elkísértek, szintúgy gyászos vagy szerencsés szokásaink. Idén szeptemberben volt tizenharmadik napos péntekünk. Október 6-a rettenetes történelmi súlyával idén vasárnapra nehezedett, babonáktól is mentesen. Annyi, de annyi kopjafa, sírkő előtt imádkozhatunk roskatag módon eleink és örököseink égi és ha lesz jövendőnk, ottani jussáért!

Október 6-án van az egyetemes magyar nemzeti, történelmi számvetés sóhajokkal koszorúzott, fogcsikorgató emléknapja, Aradtól az Ararátig mindenüvé szálló fohászaival. Tizenhárom szabadságharcos vezért végeztetett ki akkor Aradon a gyávának is nyomorult osztrák császár, Ferenc József. A magyar nép elérhető, megkötözhető harcosai Világostól Aradig kísérletet sem tettek szökésre, kegyelemkenyeret sem kértek. Búcsúleveleket írtak a családnak, a hazának. Rettenetes volt számukra kétségek között hagyni az újólag megkötözött magyar népet, miközben várták, ahogy csoszog a halál feléjük a nedves, sötét folyosókon.

Aradnak volt már jelképértékű harangszava 1849. október 6-a sokszor, sose vált azonban babonássá, mint pl. a péntek 13. Történelmi fogalom az októberi, benne a szintén jelkép értékű aradi Csonka-torony, és hurcolja magával az 1867-es kiegyezés történelmi fordulatát. Nem, kiegyezés se érettünk történt, ama ’67-es kiegyezés sem az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kései, de áldásos gyümölcse volt a magyar nemzet számára; annak a gyümölcse volt az idegen hitű és nemzetiségű népek tengernyi, szakadatlan és rohamszerű beáradása. Immár törvényesen, mellet és pénztárcát döngetve ama melleken.

Ki hitte volna, hogy egykor majd a beáramló románság összehabart s csavart kormányai alázzák meg a mi forradalmunk, egyik szabadságharcunk emlékét is ganéval, szoborrombolással, idegenséggel és koldusok sorsával! A jelenben vagyunk térdig. Vértanúink síremlékei előtt szorongva, mert hát szűk a hely. Nemzetek, népek élnek a maguk babonái és hagyományai között. Európában még egy népnek sem jutott annyi feketén csillogó koszorú, mint a magyarnak. Nem, nem ettől leszünk halhatatlanok.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

© 2018 – 2019 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio