Háromszék napilap, Mózes László | 2018. október 23.


Október huszonharmadika, ezerkilencszázötvenhat. Az önkényt, agymosást, hazugságot megelégelő magyarok napja, a kommunista diktatúrát megelégelők forradalmának, szabadságharcának kezdete. A zsarnoksággal szembefordulók, ismert és ismeretlen hősök, lelkiismeretükre hallgatók akkor azt suttogták, mondták, harsogták: elég volt!

Mert pontosan tudták, érezték azt, amit Illyés Gyula monumentális költeményében – Egy mondat a zsarnokságról – rögzített: „hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”. Esetleg az elnyomottság, a megvezetettség árnyalataira tekintettek másként, életformájuk s szemléletük szerint pesti srácok, terrorba és megfélemlítésbe belerokkanó munkások, parasztok, értelmiségiek, miként maga Illyés is megrendítő árnyaltsággal tükrözi a zsarnokság vonásait. Mindezt a pesti srácok, a megszálló tankok elé vonulók, az életet választók elutasították. Nevükben is írhatta Illyés: „hol zsarnokság van, ott van / jelenvalóan / mindenekben, / (...) / nemcsak a szögesdrótban, / nemcsak a könyvsorokban / szögesdrótnál jobban / butító szólamokban; / az ott van / a búcsúcsókban, / ahogy így szól a hitves: / mikor jössz haza, kedves...”

Azokra gondolhatunk tehát alázattal, ismét, akiknek volt erejük, hitük 1956-ban azt mondani: elég volt! Tiszteletet és hálát érdemelnek, ismertek és ismeretlenek egyaránt. Példájukkal világítanak, erőt, hitet adnak, hiszen nem azt mondták, majd csak lesz valahogy, egészség legyen, hanem életüket adva lázadtak. Forradalmárokként, szabadságharcosokként vonultak utcára, s ha ideig-óráig is, de megdöntöttek egy igaztalan rendszert.

Lázadókra, igaz ügyek mellett elkötelezetten kiállókra azóta folyamatosan szükség van. Hiszen megváltozott, elviselhetőbbé vált világunkban a zsarnokság nem tűnt el, csupán átalakult. Mások a sajátosságai a Kárpát-koszorún innen és túl, ám a szabadság nagyrészt mégis illúzió maradt.

Hiszen ha csak a mi kis erdélyi, székelyföldi magyar világunkat tekintjük: miféle szabadság az, ahol szinte folyamatos a közösségi megalázás, ahol az igazságot kettős mércével mérik, s ahol az egykor, a kommunista diktatúrában önkényesen államosított tulajdont ma csupán töredékében sikerült visszaszerezni? Miféle szabadság az, ahol román ajkú, szabadságot szerető sorstársainkkal együtt oly mértékű politikai megvezetésnek, mellébeszélésnek lehetünk tanúi, amely a diktatúra propagandájában is megállta volna a helyét? S végül, de nem utolsósorban: miféle szabadság az, amikor nem tártuk fel, nem zártuk le a dicstelen múltat, nem ismerjük besúgóinkat, kik voltak, hányan voltak? Miféle szabadság az, amikor a mélyben továbbra is ott sunyítanak a régi-új besúgók, s nincs szabadon, úgymond demokratikusan választott hatalom, amely ne alapozna rájuk? Megfigyeltek voltunk, vagyunk, megfigyelők nélkül – íme a zsarnokság mai árnyalatai.

Pesti srácok, munkások, parasztok, értelmiségiek, szabadságharcosok és forradalmárok egyaránt arra kérnek, köteleznek, ne engedjünk, ne adjuk fel.

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

 

© 2018 – 2019 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio