Háromszék | 2021. április 8.

Fél évszázada ismerek egy erdélyi embert – de valójában ismerem-e? –, és nem tudom hová, az élet mely serpenyőjébe tenni. Mert annyira sokszínű, annyifelé tudós módra tájékozódik. Tonnákat nyom a kobakja.

 Gazda József – fotó Albert Levente

Ha nem hangoznék fellengzősen, az eget és az Urat sem akarom megsérteni, azt mondanám: gazdája a Mindenségnek. Szorgalma, tudása, a lehetetlent nem ismerő buzgalma, ereje, értéktovábbadó képessége, a világot bebarangoló jókedve, erős talpon álló hite és a Kozmosz magyarjait is összekovácsolni igyekvő magyarsága – itt nem túlzás a megnevezés: a cselekvő erkölcs – tette Őt azzá, aki: Sugárzó Lámpássá.

Egyszer csak kinyitotta Kelet Kapuját, hogy beléphessen rajta Nyugatra. Színházat szervezett – diákjai az égbe röpítették –, hogy általa jobban megismerhesse a valóságot. Bebarangolta a fél világot (az a fél majdnem egész!), hogy – ezeregy más élmény mellett – India különleges fényét, a sóhajtozó szeretetet Kovásznán naperőművé változtathassa.

Angyali szellőtől érintvén Olosz Ella, a csodálatos textilművész házas- és munkatársául állt. A népművészetből sarjadó modern lélegzetvétellel – író és képzőművész itt igazán egymásra talált – a Jót jobbá, a Szépet szebbé tették. Addig-addig vándoroltak Kőrösi Csoma Sándorig, amíg eljutottak önmagukhoz. Ami nem más, mint a közösség szolgálata.

Ha Gazda Józsefet olvassuk, legyőzhető a Gulag (emberség lakozik a szomorúság, a tragédia lapjain), a mikrofon elé ültetett világ szétszóródott magyarjai, nem beszélve a honi megvertséget viselőktől, hitet tesznek az önbecsülés megtartóereje mellett, 1948 és 1956 az erdélyi magyarságnak is kitörülhetetlen ünnepe lesz, a csángók, bízván az égi magyarságban, visszakaphatják magyarul miséző papjukat, a Székely Mikó Kollégium és a Bolyai Tudományegyetem a metropoliszok leghíresebb alma matereihez magasodik, Nagy Imre és Nagy Albert, a két ragyogó festő – megtettünk-e értük mindent, hogy azzá lehessenek, akik? – hívás nélkül leülhet az avatottak asztalához, a golgotai sötétséget fölváltja a mindent beragyogó világosság.

Szinte mindegy is, hogy milyen munka – írás, múzeum- és konferenciaszervezés, szociográfiai búvárkodás, hely- és művészettörténet, kritika, esszé, beszámoló, regény (!) – adatott számára, önmagához és a hazához hűen mindig, mindenkor tette a dolgát. Ha szembenézünk a gazdag életművel – a Jövőt pislantjuk!

További erőt, egészséget! Isten éltessen, Jóska!

Szakolczay Lajos

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.