szmue fejlec 2

Háromszék, Demeter J. Ildikó | 2021. március 11.

Mint amikor csak magában imádkozik az ember, olyan csendesen, mélyről szólt hétfőn a székely és a magyar himnusz a sepsiszentgyörgyi ’48-as emlékműnél, de úgy hatott, mintha a park fái is együtt döngicsélnének a pár tucatnyi, szétszórtan álló emlékezővel.

Március 15. Sepsiszentgyörgyön – Fotó: Albert Levente
Fotó: Albert Levente

Délelőtt a gyermekek váltották egymást, kis, néhány fős csoportokban érkeztek, letették virágaikat, saját kezűleg készített zászlójukat a kőoroszlánok lábához, és mentek is, mert jött a következő csapat, halkan csivitelve az óvó- és tanítónők, osztályfőnökök mögött. Tele volt velük a város, kint voltak a vesztőhelynél is, a szemerjai és az eprestetői csata emlékművénél, a honvédsíroknál, emléktábláknál, Gábor Áron és Nicolae Bălcescu szobránál, ahol közben komoly felnőttek – elöljárók, politikusok, intézményvezetők – is megjelentek, koszorúkat hoztak és némán hajtottak fejet.

Huszárokat is látni lehetett, feszes őrállásban, fiatal édesanyákat babakocsival, nagyszülőt unokával, és a rétyi fúvósok is eljöttek, nélkülük nem lenne teljes egy közösségi ünnep. Mert az volt, beszédek és többezres tömeg nélkül is.

Adott pillanatban helybeliek egy kis csoportja önkéntelenül énekelni kezdte a székely himnuszt, utána pedig összeölelkeztek, csak egy pillanatra. Díszbe öltözött családok és polgárok örökítették meg magukat a felvirágozott emlékműnél, így is igazolva, amit Antal Árpád polgármester közösségi oldalán úgy fogalmazott meg, hogy „a mi szabadságunkat nem lehet bezárni” (…), „mi nem adjuk fel soha, mi döntjük el, hogy rabok legyünk vagy szabadok”.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Partnerszervezetek

Magyar Újságírók Romániai EgyesületeVajdasági Magyar Újságírók Egyesülete

© 2018 – 2021 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio