szmue fejlec 2

Hargita Népe, ... | 2020. július 23.

A nagy testvér figyel minket – írta George Orwell az 1984 című regényében. Szemléletesen leírta a gátlástalan hatalom, a totalitárius társadalom természetét, azonban aligha gondolt arra, hogy a megfigyelést másra is lehet használni, mint nyílt megfélemlítésre. Pláne arra, hogy az emberek önként és dalolva egyeznek bele abba, hogy megfigyelik őket. Sőt, ha kell, ezt írásban is adják, hogy végül cserében – a megszerzett adatok felhasználásával valakik dollármilliárdos vagyonokra tegyenek szert. Pedig elég ránézni a két hatalmas informatikai mamutvállalatra, a Facebookra és Google-ra, hogy lássuk: egészen pontosan ez történt.

Az egyik magyarországi portálon erről egy meglehetősen hosszú, de kellőképpen jól dokumentált cikk jelent meg. Olyan fogalmakat használtak többek közt, mint megfigyelési tőke, sőt megfigyelési kapitalizmus. Ugyanis ma már ott tart az adatok ipari mennyiségű begyűjtéséből és azok osztályozásából élő ipar, hogy már tudományos kutatók is foglalkoznak vele. Közhely ma már, hogy azért ingyenesek a világhálón működő különböző keresőprogramok és szocializációs platformok, mert ott maga a felhasználó a termék. A cikk azonban továbbmegy ennél, eszerint a felhasználó már nem termék, hanem nyersanyag, akitől az adatokat bányásszák a cégek. Arról is szó esik, hogy a multik kezdenek elkanászosodni, és például ahhoz kötik egy-egy okos eszköz legcsábítóbb szolgáltatásaihoz a hozzáférést, hogy a vásárló egyezzen bele abba, hogy az eszköz adatokat küld róla a gyártónak.

Egy sor teljesen jogos aggályt is megfogalmaz a cikk. Az még megjárná, hogy az úgynevezett „metaadatok” elemzéséből az adatgyűjtő cégek elég pontosan meg tudják jósolni az emberek várható viselkedését, például azt, hogy mikor melyik reklámra fogunk rákattintani. Ilyen metaadat például, hogy egy nap milyen cikkeket olvastunk el vagy milyen termékekre kerestünk rá bevásárlás előtt. Ellenben az már meglehetősen aggályos, hogy nemcsak előrejelezni, hanem irányítani is tudják a viselkedésünket. Végső soron pedig az emberi szabadság elvesztéséért aggódik a cikk. Némi joggal, hiszen ha a keresőprogramok döntik el helyettünk, hogy hová menjünk nyaralni, melyik pékségből vegyük a kenyeret, akkor a szabadságunk gyakorlatilag illúzió. Egyedüli szerencsénk, hogy magyarul beszélünk, és emiatt nem mi vagyunk az adatgyűjtők elsődleges célpontjai, mert eléggé kevesen vagyunk ahhoz, hogy ránk figyeljenek.

Szóval, lehetünk-e szabadok, ha állandóan megfigyelnek és befolyásolni akarnak bennünket? Szabad-e még az akaratunk? Régi és örök kérdése ez az emberiségnek. Ezzel együtt úgy látom, hogy nincs minden veszve. Bármennyire is félelmetes a gondolat, hogy a világhálót uraló vállalatok szinte mindent is tudnak rólunk, és képesek irányítani bennünket, azért rajtunk is múlik a dolog. Persze, könnyű megjósolni, hogy egy nap mit fogunk tenni, ha mindennap ugyanazt tesszük.

Mi magunk is szeretjük, ha a hétköznapjaink unalmasabb részét a rutin irányítja. Egy sor mindennapi döntésen nem akarunk rágódni, és valójában hálásak vagyunk, ha segítenek nekünk egy kis iránymutatással. Az érdekel ugyanis bennünket a leginkább, hogy abba ne szóljon bele senki, ami számunkra igazán fontos. Ha pedig igazán fontos valami a számunkra, akkor nem fogjuk megspórolni a gondolkodást, és tudatosan fogunk dönteni. Elképzelhető persze, hogy ezeket a döntéseinket is előre lehet jelezni. De a döntés pillanatában a szabadságunkat nem veheti el tőlünk senki.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

© 2018 – 2020 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio