szmue fejlec 2

Háromszék, Fekete Réka | 2019. december 9.

Többszöri egyeztetés után pénteken együttműködési megállapodást kötött a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) az Árkoson tartott újságíró-találkozón. A székelyföldi szervezet az alkalomból a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületével is együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy a sajtó eszközeivel közösen szolgálják a Kárpát-medencei magyarság alapvető céljait.

Beke Tivadar István lelkipásztor bemutatja a zabolai református templomot. Huszár Szilamér felvétele

Együttműködnek a szakmai szervezetek (Újságíró-találkozó Árkoson)
Beke Tivadar István lelkipásztor bemutatja a zabolai református templomot. Huszár Szilamér felvétele

Bedő Zoltán, a találkozót szervező SZMÚE és a MÚRE októberben megválasztott új elnöke, Szűcs László utóbbi szervezet gyergyószárhegyi tisztújító közgyűlésén már aláírt egy együttműködési szándéknyilatkozatot, a megállapodás szövegét ellenben Árkoson véglegesítették. Eszerint „a két szakmai szervezet önazonossága feladása nélkül együttműködésével elő kívánja segíteni a publicisztikai alkotó munkát, támogatja a társadalmi elismerésre jogosult, közérdeket szolgáló újságírói tevékenységet, védi a sajtóban dolgozók jogait, alkotói szabadságát és emberi méltóságát”. Mindkét szervezet kiáll a sajtószabadság érvényesülése mellett, határozottan fellép a nyilvánosságot korlátozó törekvések, valamint a nyilvánossággal való bármilyen visszaélés ellen és az ilyen jellegű ügyekben is együttműködik. A megállapodást Bedő Zoltán és Szűcs László írta alá, a délvidéki szervezettel kötött megállapodást Bedő Zoltán és Máriás Endre, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke látta el kézjegyével.

A háromszéki, csíkszeredai, marosvásárhelyi, bukaresti, zentai és újvidéki újságírókból álló csoport meglátogatta az árkosi Szentkereszty-kastélyt és a kápolnát, az örökösök részéről Jankovich-Bésán Endre András fogadta a találkozó résztvevőit. Elmondta, a kastély jogi helyzetének tisztázatlansága miatt egyelőre nem tudják felújítani a műemlék épületet, de a család szándékában áll a korábbi rendeltetéséhez hasonlóan művelődési célra működtetni a kastélyt, és oktatásban is gondolkodnak. Szombaton orbaiszéki kirándulás szerepelt a programban, Gelencén Palkó Ilona templomgondnok ismertette a Szent Imre műemlék templom és a falfestmények történetét, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban Pozsony Ferenc múzeumalapító, néprajzkutató, egyetemi tanár mutatta be a 20. századi zabolai székely gazdacsaládról, az erdélyi szászok kulturális örökségéről szóló időszakos kiállítást, a nemrég restaurált festett bútorok – szintén időszakos – tárlatát, valamint a múzeum alapkiállítását a csángó hozományról. A felújított zabolai református templomban Beke Tivadar István beszélt a templom történetéről, majd az újságírók a zabolai Mikes-kastélyba látogattak, ahol a szombatra szervezett karácsonyváró rendezvény okán a kastélykert megtelt kisgyermekes családokkal, a nagyobb gyermekek pedig a rendezvényteremben vettek részt kézműves-foglalkozásokon, de volt élő zene és karácsonyi vásár is. Kora délutánig már több mint négyszázan léptek a kastély udvarára, a környéken parkoló gépkocsik rendszáma szerint a szomszédos megyékből is érkeztek látogatók.

Csomakőrösön ifj. Bende Tamás református lelkész kalauzolta a média képviselőit a művelődési házban berendezett, két esztendeje felújított Csoma-emlékszobában és a közelben lévő Csoma-emlékházban, amelyben egy 18–19. század fordulóján élt orbaiszéki katonarendi család lakberendezése látható, a kiállítás hűen ábrázolja azt az állapotot, ami a Kőrösi Csoma Sándor életében jellemezte az orbaiszéki emberek életterét.

Az újságíró-találkozó (melyet Kovászna Megye Tanácsa támogatott) közös vacsorával ért véget. A távolabbról érkezők közül többen először jártak Háromszéken, ők úgy búcsúztak, még visszajönnek.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

 

Partnerszervezetek

Magyar Újságírók Romániai Egyesülete
Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete
msusz logo
 

© 2018 – 2021 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio