Háromszék, Mózes László | 2020. szeptember 17.

Nem teljesen egyértelmű, hogy miért, de Klaus Iohannist zavarja a Trianon-törvény. Másodszor próbálja hatástalanítani a – magyar közösség számára megalázó és kínos – jogszabályt, mely június 4-ét, a trianoni békeszerződés évfordulóját hivatalos ünnepnappá nyilvánítaná.

Eme újabb ünnep – kevéske normalitást és kölcsönös tiszteletet feltételezve – azért sem szerencsés, mert egészségtelen egy olyan karhatalmilag diktált rendezvényözönt gyártani, amely az egyik nemzetnek örömet, a másiknak viszont szomorúságot okoz, történelmi tények okán. Nem elegáns és kevésbé értelmes cselekedet ily módon, feszültséget gerjesztve szaporítani a hivatalos állami megemlékezések számát.

Népújság, Sebestyén Mihály | 2020. szeptember 16.

Csütörtöki kimenő

Ha az ember belemélyed a régi lapokba, számos furcsaságot, tücsköt és bogarat fedezhet fel. (Valószínűleg ugyanígy fognak vélekedni mondjuk ötven-hatvan évvel később, a XXI. század vége felé majd az akkori elektronikusmédia-kutatók a mi elavult ügyes-bajos ügyetlenségeinkről…) Nos azokról az elsárgult-elszürkült hasábokról sejlik fel egy vidéki nyelvmester karrierje. Fenét karrierje, egyszerűen magánemberi nemes próbálkozása, mely nyomtalanul elenyészett.

Háromszék, Váry O. Péter | 2020. szeptember 17.

Lelkendezve mesélte barátom, hogy megismerte az igazi nacionalizmust. Nem igazán értettem, miért kell erről elragadtatott hangnemben beszélni, hiszen a nemzetek elkülönülését fennen hirdető elmélet normális gondolkodású, legalább az átlagos toleranciával megáldott emberben rajongást nem válthat ki, barátomat márpedig nyitott elméjű, segítőkész, nagy ember- és állatbarátként ismerem. És itt van a kutya eltemetve. Illetve épp hogy nincs eltemetve, mert hiszen onnan indult az egész. Na, ez így nagyon zavaros, hát leírom a történetet úgy, ahogyan barátom nekem elmesélte.

Hargita Népe, Sarány István | 2020. szeptember 14.

Gondolom, rég nem várták ennyire a tanévkezdést sem a diákok, sem a tanárok, ugyanis immár fél éve annak, hogy betették a lábukat az iskolába. Várták, még akkor is, ha nem föltétlenül szeretik a tanítást, de annál inkább az iskola nyújtotta közösségi élményt. Mert az iskola nemcsak tanórákból áll, hanem szünetekből, nagyszünetből, az órák előtti és utáni hosszabb-rövidebb időszakokból, amikor az ember vagy az emberfia együtt lehet a hasonszőrűekkel, a hasonló korú és érdeklődési körű sorstársakkal.

Hargita Népe, Simó Márton | 2020. szeptember 15.

Vajon milyen lesz az új világ? Az. Ez. Amely folyton épül, szépül, romlik és változik. Én magam is leírom, mások is, hogy amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, így lesz, meg úgy lesz… Egyik ismerősöm azt mondja, hogy 2022-re már lemondtak egy San Diegóban meghirdetett vásárt. Mi pedig idei és a jövőben tartandó programokért aggódunk, holott a profi szervezők, akik világraszóló eseményeket készítenek elő, már tudják, hogy a világ leállt. Szerintem azt is sejtik egyesek, hogy az, ami jön, immár soha nem lehet a régi egyenes ági folytatása. Csakhogy a jelen embere valamiféle ketrecben él, ahonnan nem lát ki eléggé. Mert korlátai vannak. Mert információhiányban szenved. Mert nem hagyják. Mert az igazi nagy dolgokat, azok okát, a trendek valódi titkait nem kötik az orrára.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. szeptember 11.

Elkobzott magán- és közösségi vagyon, megszüntetett tanintézmények, kisajátított épületek, elbocsátott dolgozók, tisztviselők és pedagógusok, megemelt adók, üldözött anyanyelv, lábbal tiport méltóság, nincstelenség, nyomor és kilátástalanság. Íme, néhány következménye az 1920. június 4-én Trianonban aláírt diktátum nyomán az erdélyi magyarság nyakába szakadt román uralomnak.

Háromszék, Összeállította: Szekeres Attila | 2020. szeptember 10.

Nyolcvan éve, az 1940. augusztus 30-án aláírt második bécsi döntés értelmében Magyarországhoz visszakerült 43 104 négyzetkilométernyi terület, mely Észak-Erdélyt és a Székelyföldet foglalta magába, mintegy 2,5 millió lakossal, kiknek 51 százaléka magyar, 41 százaléka román nemzetiségű volt. (Az 1930-as román népszámlálás szerint a lakosság 48 százaléka román, 42 százaléka magyar volt.) A területet szakaszokban vette át a Magyar Királyi Honvédség szeptember 5–13-a között. Szeptember 12-én a gyorshadtest lovas- és gépkocsizó dandárai elérték a Barót–Nagybacon–Csíkszentgyörgy–Torja vonalat, szeptember 13-án birtokba vették Kézdivásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt, Zágont és az Ojtozi-szorost Sósmezőig. Mai Történelmünk rovatunkban a háromszéki bevonulás hangulatát idézzük fel a korabeli sajtó tükrében.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. szeptember 11.

Az I. világháborút lezáró és 1920. június 4-én Trianonban meghozott békediktátum következtében Magyarország a területének és népességének kétharmadát elveszítette. A vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó vezette állam azonban nem törődött bele a példátlan megcsonkításba, és a két világháború között legfőbb célját az elszakított területek visszaszerzése képezte.

Népújság, Mózes Edith | 2020. szeptember 4.

Vándorkiállítás Marosszentgyörgyön

Hétfőn, augusztus 31-én délben érkezett Marosszentgyörgyre, a Szent György iskola udvarára a pálos rend autóbuszos vándorkiállítása. Az autóbusz augusztus 23-án indult el Erdélybe: az első állomása Hargitafürdő volt, utána Székelyudvarhelyen állt meg, majd Csíkszeredába és Csíksomlyóra, 30-án Kézdivásárhelyre, végül Marosszentgyörgyre érkezett a vándorkiállítás. Ez volt az utolsó állomás – válaszolta a Népújság kérdésére Bátor Botond pálos szerzetes, hargitafürdői plébános, az ottani rendház elöljárója.

Hargita Népe, Biró István | 2020. szeptember 4.

Újságírói munkánk része, hogy egy-egy közérdekű téma kapcsán naponta megszólaltatunk politikusokat, vezetőemberek, leállunk beszélgetni az utcán sétáló turistával, megszólítjuk a kenyerét verejtékes munkával kereső vidéki embert. Valamennyien szívesen válaszolnak kérdéseinkre, közvetlen hangnemben reagálnak érdeklődésünkre. Azonban akadnak olyanok is, akik protokollból, kötelességből állnak szóba velünk. Vannak olyanok is, akik lekezelő módon, a legalapvetőbb tisztelet hiányában szólnak hozzánk. Nem panaszként mondom, hiszen ez munkánk velejárója, amúgy is lepereg rólunk.