szmue fejlec 2

Háromszék, Csikós Júlia | 2020. június 26.

Megnyitása óta nem volt akkora ünnepe a sepsiszentgyörgyi Református Tanodának – a későbbi Székely Mikó Kollégiumnak –, mint 1870. június 27-én, amikor letették az iskolaépület alapkövét. E napot hosszadalmas alapítási időszak, bonyolult telekszerzési ügyek előzték meg, de az alapkőletétel napja valódi ünnepévé vált nemcsak az iskolának, hanem Sepsiszentgyörgynek és egész Háromszéknek is. Finta István pávai lelkész a szemtanú hitelességével számolt be az eseményről a Pesten megjelenő Protestáns Egyházi és Iskolai Lap július 10-i számában, e cikkből, néhány más forrást is figyelembe véve, rekonstruálhatjuk a 150 éve történteket.

Háromszék, Farkas Réka | 2020. június 25.

Klaus Iohannis román államfő megkapja az Aacheni Nemzetközi Nagy Károly Díjat, úgy tűnik, európai csodálóit semmi sem tántorítja el, hogy kitüntessék „dicsőséges érdemeiért”. A híres nyugati mérce, mint már annyiszor, ismét kettős: van, akinek bármit elnéznek, másnak – akit ellenségnek tekintenek – legjobb szándékait is kiforgatják.

Hargita Népe, Biró István | 2020. június 26.

Egy héttel ezelőtt ünnepelték a madéfalviak a Jézus szíve tiszteletére szentelt templomuk búcsúját. Az ünnepen felolvasták a templomjavítási munkálatok során – a toronygombban – talált levelet is. Ebből kiderült, hogy 1913–1914 között épült az egyházközség temploma, amelynek tornyára 1914. július 4-én helyezték fel a keresztet. Ezt akkor a helyiek szent pillanatként élték meg, és a címül adott mondatot írták a levélbe.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. június 23.

„A Brassói Táblabíróság ügyészei rehabilitálták a néhány román és zsidó haláláért felelős háborús bűnös Wass Albertet – Wass korlátozások nélkül imádható és tisztelhető Románia területén.” Mindez a magyarellenességéről hírhedt Dan Tanasă június 18-án keltezett blogbejegyzésének címében olvasható, öles betűkkel. És a továbbiakban hosszas, csúsztatásokkal tűzdelt fejtegetésbe kezd az általa törvényes alapot nélkülözőnek, sőt a budapesti politikai hatalom érdekeit szolgálónak bélyegzett ügyészi rendeletek ellen. Ráadásul azt állítja, hogy Budapest éppen azért népszerűsíti Wass Albertet olyan harciasan, mert román- és zsidóellenes volt a haláláig.

Népújság, Nagy Miklós Kund | 2020. június 22.

Könyvégetés még nincs, de a szobrok már nagy bajban vannak. Döntögetnek, feldarabolnak, felgyújtanak emlékműveket, főleg az Egyesült Államokban, de nem csak ott. Ha jobban belegondolunk, a kezdő mondat első fele sem egészen igaz. Könyvmáglyákat ugyan nemigen mutatott a média, de az gyakori hír, hogy bizonyos könyveket, filmeket, amelyek ideológiailag, hangvételben nem tetszenek a napjainkban tiltakozóknak, igyekeznek elzárni a nyilvánosság elől.

Hargita Népe, Nagyálmos Ildikó | 2020. június 26.

Az elmúlt évszázadban megtanultunk küzdeni és méltóságunkat összekaparva újra és újra talpra állni itt, az elszakított országrészben. Pedig egyáltalán nem mondható el, hogy a székelység teljes mértékben összetartó, önzetlenül szereti minden felebarátját, hisz mindennap szembesülünk az emberi gyarlóságra és irigységre utaló jelenségekkel. Kevés olyan közös ügyünk van, amely mellé mindenki odaáll pártatlanul, és egy emberként visszük végig. Valaki egyszer azt mondta, hogy szükségünk van ellenségre, mert másképp azonnal saját fajtánkat kezdjük támadni. És ebben sajnos tényleg van némi igazság.

Háromszék, Nagy B. Sándor | 2020. június 22.

Tudtam, hogy közeledik a születésnapja, és mégis megfeledkeztem róla. Azért biztosan sokan köszöntötték, hisz rengetegen ismerik a városban – reméltem, de megtudtam a lányától, hogy nagyon kevesen vették a fáradságot… Ha arra gondolok, hogy ő hányszor köszöntött, gratulált, hívott fel, amikor csak a leghalványabb oka is volt rá, hányszor segített, amikor bármiben a segítségét kértem, elszégyellem magam. Ő mindig kész szavakba önteni a szívét, ha valamelyik egykori vagy mai kollégáját méltatni kell, ha bármilyen alkalomból bármire felkérik.

Székely Hírmondó, Román Győző | 2020. június 22.

Még jól ki sem „pihente” a járvány fáradtságait a köznép, máris jött a hír, hogy újabb több mint háromszáz polgár után szaladt a mentő, napi mintegy százzal emelkedett a koronavírusosok száma. Persze, ritkán vitték be őket egyenként a fehérköpenyesek, többnyire egy-egy újraindult vállalkozásnak valamely részlegén dolgozókat vizsgálták ki, mivel egyikükön vagy többeken SARS–CoV–2-őt észleltek. Néhányan meg is halnak, de ugyanakkor ugyanannyi rákos, tüdőbeteg és szívbajos mondott végső búcsút az árnyékvilágnak.

Székely Hírmondó, Czegő Zoltán | 2020. június 19.

Magam sem tudom, elegendő-e egy esztendő 365 napja emlékeztetni a magyar nemzet fiait s lányait rendre a győzelmekre és a megaláztatásokra. Szemből fogadjuk ma is ezeket az emlékeztetőket, akár a születések örömeit. 1956-ban a rettenetes kommunizmus szovjet nagyhatalma ellen próbálkoztak a magyarok végső elkeseredésükben. Ebben is részt vállaltak Erdély magyarjai, akár 1989-ben. Ha összevetnénk a román kommunista rend 1956-os erdélyi magyar áldozatainak számarányát a magyarországiakéval, megdöbbentő adatot kapnánk.

Hargita Népe, Domján Levente | 2020. június 19.

A koronavírus-járvány – valamennyi már érezhető és jövőben megmutatkozó hatásával együtt – olyan erélyes és jól irányzott mozdulattal rúgta ránk az ajtót, amit a legnagyobb akciófilmhősök is megirigyelnének. Berontott az életünkbe, s nagyjából minden útjába kerülőt szétrúgott és felborított abból a világból, amit pár hónappal korábban még megszokottnak és normálisnak tartottunk. Ha csak a gazdaságra gondolok: munkahelyeket szüntetett meg és alakított át, újraszabta időbeosztásunkat, áthúzta számításainkat, üzleti terveinket, közlekedési és kapcsolattartási lehetőségeinket, megakasztotta jól bejáratott, változtathatatlannak hitt munkavégzési rituáléinkat. De rámutatott gyengeségeinkre, rabul ejtő szokásainkra, sebezhetőségeinkre is. Kitaposott ösvényeink pillanatok alatt összekuszálódtak, járhatatlanok lettek. Ha nem ragaszkodunk körömszakadtáig a megszokott régihez, akkor látnunk kell: új utak, új erőforrások és új lehetőségek is felszínre kerültek.

Székely Hírmondó, Czegő Zoltán | 2020. június 18.

Kijelenthetnénk a tételes meggyőződés hangján nagy garral, hogy márpedig véletlenek nincsenek. No, mit érnénk el vele? Annyi kényszerűség taposott át rajtunk meg mindazon, ami egykor a miénk volt, nem is olyan régen, hogy ajándékoknak, véletleneknek immár nem nagyon emelgetünk kalapot. Azt, hogy épp most, 2020 nyarának elején, magam születésnapjának ugyancsak közelében veszem le ki tudja hányadszor a fiatal Márai Sándor könyvét, és nyitok rá Csillag című lírai írására, azt tekinthetem véletlennek (Márai Sándor: Vasárnapi krónika, Helikon Kiadó, 2005).

Háromszék, Farcádi Botond | 2020. június 18.

Ludovic Orban miniszterelnökünk személyes ismerőse panaszolta, milyen csúnyán elbántak velük a magyar hatóságok: a Nyugat-Európába vizsgázni készülő lányát kísérte volna a szülő, ám a magyar határőrök nem engedélyezték számára az átutazást. Márpedig ez tűrhetetlen, és ha tovább akadékoskodnak a magyarok, akkor fel kell őket jelenteni az Európai Bizottságnál – szögezte le a kormány keddi ülésén Ludovic Orban, utasítva belügyminiszterét, mielőbb intézkedjék. Marcel Vela hűséges alattvalóként azonnal rá is tett egy lapáttal főnöke kifakadására, mondván, nem ez az első eset, amikor a magyarok otrombán viselkednek, pedig a románok mindig is nagy nyitottságot tanúsítottak az átutazó forgalommal szemben.

Népújság, Sebestyén Mihály | 2020. június 19.

Csütörtöki kimenő

A hétközben felírt ötletek kis cédulákon hevernek egy erre a célra rendszertelenített dobozban. Nálam – speciális eset, de nem kell hozzá orvosi konzílium – a hét csütörtöktől csütörtökig tart. Jobban mondva szerda reggeltől szerda reggelig. A jegyzetírás az egyetlen meghatározó pont eseményekben nem dúskáló létezésemben.

Hargita Népe, Simó Márton | 2020. június 16.

Nagyon sok „élményben” volt részünk mostanában. Egyrészt itt van az arrogáns vezetésű nemzeti többség, amelyet most – bár megszoktunk – ebben a rosszabb formájában kényszerülünk elviselni… Itt van a vírus, amely állítólag visszavonulót fújt, de ennek ellenére markánsan deged bennünk továbbra is, hiszen csak szeretnénk, ha elpályázna a szakirodalomba, de a megbetegedési mutatók nem az enyhülés irányába mutatnak nálunk… Előjöttek az állami tulajdonban levő vadak, medvék, vaddisznók meg egyéb állatfajták, és itt garázdálkodnak ismét kertjeink aljában, de bennebb is, azokon a legbelsőbb magánterületeinken, ahol még tudnánk – akár maszkos korlát nélkül – levegőt venni, s megtermelni a kicsi és a nagy pityókát, hogy egyiket a másikkal megehessük… Most meg árvíz ömlött ránk, de olyan mértékben, akkora vehemenciával, hogy akár Noé bátyánkkal is társulhatnánk a menekvésben. Ahhoz viszont logisztika kellene és készlet, amelyet bepakolhatnánk a bárka gyomrába. Tegyük fel, ha meghallanánk az Úr szavát – „És minden élőből, s minden lényből, mindenből kettőt-kettőt vigyél be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek… Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehető, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelül…” (1Mózes, 6, 7) –, akkor sem tudnánk mit kezdeni a jóindulatú sugallattal, mert nincsen semmink. És különben is, nálunk nem működik az a fajta migráció, hogy eltartassuk magunkat, mi szerencsés esetben eladhatjuk magunkat rabszolgának a napi betevőért, amelyet kegyesen visszaoszt a maga boltjai révén a „jobbik” Európa a saját verítékünk árán szerzett garasainkért… Aztán mindenek előtt, mögött, fölött ott az általános értékválság járványa, amely teljesen megkérdőjelez és lenulláz mindent… Hogy mindezeket szándékosan szabadította-e valaki a világra, vagy a véletlenek összjátéka csupán, azon el lehetne gondolkodni, csakhogy ez a pillanat nem a morfondír ideje.

Háromszék, László Zsuzsa | 2020. június 16.

Hónapokig éltünk félelemben, bizonytalanságban, elzártan egymástól, a világtól. Szigorú szabályok mentén, megfenyítve, rekcúmozva, mint valami rossz gyermekek. Már-már megállt az élet, legalábbis nagyon beszűkült, lelassult. Nem volt ezt könnyű megtapasztalni.

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. június 15.

Van-e, lehet jövője egy olyan országnak, amely állampolgárai százezreinek még a puszta létét is letagadja? Van-e, lehet-e jövője egy olyan országnak, amely semmibe veszi állampolgárai százezreinek az akaratát? Van-e, lehet-e jövője egy olyan országnak, amely hadüzenet nélküli háborút visel állampolgárai százezrei ellen? Íme, három kérdés, amely a román hatalom, valamint annak intézményei és szervei, illetve immár nyíltan magyarellenes intézkedései és megnyilvánulásai kapcsán felmerült bennem. A múlt eseményeinek ismeretében erre pedig csak egyetlen válasz adható. Nincsen!

Székely Hírmondó, Bedő Zoltán | 2020. június 4.

Felekezeti viszály van kibontakozóban Kézdioroszfaluban. Egy olyan településen, ahol a katolikus és református hívek felváltva ugyanabban a templomban fohászkodnak az Úrhoz immár 36 esztendeje. Súrlódások és perpatvar nélkül, a szabad vallásgyakorlás földjeként nyilvántartott Erdély szellemiségéhez méltó módon. Mára azonban az egymás irányába eddig megnyilvánuló türelem, valamint felekezeti összefogás szertefoszlóban, és a nyomában összeugrással fenyegető feszültség nyomul.

Hargita Népe, Simó Márton | 2020. június 8.

Ha utánanézünk a száz évvel ezelőtti eseményeknek, akkor nyilvánvalóan meglátjuk, hogy a gyászos június 4-e után is folytatódott az élet. Nem ott, ahol abbamaradt, hanem lehetetlen körülmények közepette, egy új és ellenséges világban. El tudom képzelni a nagyromán lelkesedést, amellyel a hatóságok igyekeztek birtokba venni az új területeket, és ott tartósan berendezkedve kiépíteni az újfajta, teljesen másképp viselkedő, majdhogynem gyarmatinak nevezhető adminisztrációt.

Háromszék, Nagy B. Sándor | 2020. június 12.

Napok óta nem alszom rendesen. Forgolódom az ágyban, gondolkodom, emlékezem. A szükségállapot lezárta a kifelé vezető útjainkat, de egyre több utat nyitott a virtuális világban, olyan barátok, ismerősök felé, akiktől a fizikai távolság vagy az idő már-már végleg elszakított. Sokkal jobban szeretem a valóságot, mint a virtuális tereket, de kénytelen vagyok bevallani magamnak, hogy ha nem lett volna ez a koronavírus-őrület s utána a hetekig tartó folyamatos esőzés, talán sosem lett volna alkalmam átélni ezt a nagyszerű élményt.

Háromszék, Mózes László | 2020. június 12.

Mintha egy másik országba érkeztünk volna – mondta a napokban Háromszék idegenforgalmi látványosságai kapcsán két ismert romániai turisztikai szakértő. Corina Martin és Răzvan Pascu egy sugásfürdői, a Kovászna megyei, biztonságosnak nyilvánított szálláshelyeket – Covid Safe Place – ismertető rendezvényen szólalt fel, miután mindkettőjüket a zabolai Mikes-kastélyban szállásolták el.

 A Gróf Mikes Ménes csapata pihen a dobricai vadászháznál. Fotó: Facebook / Zabola Estate, Transylvania

A Gróf Mikes Ménes csapata pihen a dobricai vadászháznál. Fotó: Facebook / Zabola Estate, Transylvania

E birtok, illetve vendégfogadó annyira elbűvölte őket, hogy e szokatlan megfogalmazást használták, s a Mikes-kastélyról éppoly elismerő szavakkal meséltek közösségi oldalaikon követőik, ismerőseik, barátaik ezreinek, tízezreinek, mint az általuk egy-két nappal később felkeresett olaszteleki Daniel-, illetve miklósvári Kálnoky-kastélyról is. E látványosságok utóbbia­kat is meglephették, ugyanis, noha azok valamennyire ismertek egy szűkebb rétegben, sokak számára továbbra is újszerű, hogy milyen vonzerővel, lát­ványosságokkal büszkélkedhet Háromszék.

Valójában ennél többről van szó. A két utazó – hiszen idegenforgalmi szakemberként ismerniük is kell azokat a helyeket, amelyekről beszélnek és fényképeket osztanak meg közösségi oldalaikon – amolyan turisztikai nagykövete is térségünknek, hiszen nem csupán rendkívüli adottságainkról, látványosságainkról beszélnek, hanem rólunk, életterünkről is. És ami a legfontosabb: másként teszik, mint azok, akik folyamatosan riogatnak és óbégatnak. Nem veszélyzónaként, nemzetbiztonsági kockázatként emlegetnek – de szinte fel sem lehet sorolni azt a számtalan méltánytalan és tisztességtelen aberrációt, amellyel e térséget és főként lakóit illetik.

Nemcsak Háromszéket, hanem Maros és Hargita megyét, az egész Székelyföldet szereti – vallotta Răzvan Pascu, s azt ajánlotta, legyünk büszkék mindarra az egyedi és sajátos idegenforgalmi értékhalmazra, amellyel rendelkezünk. Nem „úgynevezett” Székelyföldről beszélt, miként még mindig divatos politikai berkekben, hanem a létező Székelyföldről, hiszen nem lehet „úgynevezett” Máramarosról, Bukovináról, Bánságról vagy Dobrudzsáról sem beszélni. Ez egyebek mellett illemtani kérdés is. Székelyföldről mint adott és létező turisztikai vonzerőről szólt, hiszen az idegenforgalom kapcsolódási pontot teremt a nemzetek között is. Nyitott, gondolkodni tudó és akaró utazók ugyanis azt láthatják mifelénk, miként másutt is, ami van, nem azt, amit elvakult és maradi bajkeverők láttatni kívánnak.

A bukaresti Răzvan Pascu régi vendég Háromszéken, négy-öt éve rendszeresen megfordul errefelé. Ha nem hívták volna, akkor is eljött volna térségünkbe a családjával nyaralni, vallotta. De hívták, a megyeháza ugyanis pár évvel ezelőtt elindított egy kezdeményezést, melynek során magyar és román bloggereket, turisztikai szakírókat láttak többször is vendégül, népszerűsítve térségünk látványosságait. Ennek köszönhetően is vélekedhet ma úgy Răzvan Pascu: úgy érzi, hogy barátok közé érkezik. És amit mond, nem jelentéktelen, hiszen a RazvanPascu.ro nevű Facebook-oldalát több mint 210 ezren kedvelik, illetve közel 215 ezren követik.

A konstancai Corina Martin, a több idegenforgalmi érdekképviseletet tömörítő Romániai Turisztikai Egyesületek Szövetségének elnöke – közösségi oldalát ismerősei mellett közel 25 ezren követik – másodszor járt Háromszéken, s nem csak kastélyainkkal és látnivalóinkkal, hanem a magyar nyelvvel is kezd megbarátkozni. Kettejük rólunk megfogalmazott üzenete ezrekhez, tízezrekhez jut el, s ha rólunk hitelesen beszélnek, azzal mind a román, mind a magyar közösségnek hasznot hoznak. Ezért is rejlik nagy lehetőség a turizmusban, hiszen a tőlünk elégedetten távozó és tiszta képet látó vendég már nehezebben esik a nacionalizmus és a gyűlölködés kelepcéjébe.

Ám megfontolandóak szakmai érveik is: úgy vélik, az év elején mintegy 200 ezer romániai turista előlegezett meg egy-egy nyaralást – ennek összértéke becslésük szerint egymillió euró körüli –, s az érintettek 90 százaléka idén a belföldi utazásokat részesíti majd előnyben. S mivel Háromszék sajátos és egyedi vonz­erővel, biztonságos szállásokkal rendelkezik, megyénk jó idegenforgalmi célpont lehet. Jelentős lehet tehát az itteni szálláshelyek foglaltsága, a mostani válsághelyzet a háromszékiek számára is kitörési lehetőséget biztosít, magyarázta Răzvan Pascu. Azt is hozzátette: eddig sokan félelmeik miatt nem látogattak Kovászna, Hargita és Maros megyébe, mert beléjük sulykolták, hogy egy másik ország fogadja őket, de itt tényleg olyan, mintha egy másik országba érkeznének, és ez nagyon vagány, ez nagyon jó. Az itteni kastélyturizmus és más természeti látványosságok ténylegesen egy másik Romániá­vá teszik térségünket, amelyet érdemes felkeresni. És ha ez nekem tetszik, biztos vagyok benne, hogy számos román nemzetiségű látogatónak is tetszeni fog – hangoztatta. Fontos tehát az üzenet, fontos, hogy a háromszéki idegenforgalmi vállalkozók többet, jobban kommunikáljanak román nyelven is, vélekedtek mindketten.

A háromszéki különleges, egyedi célpontok biztos vonzerőt jelentenek. Érdemes élni Székelyföld e lehetőségével, miként érdemes számolni az idegenforgalom más-más ajkú embereket, népeket, nemzeteket egymáshoz közelítő erejével is, lassan e folyamat is hozhat áttörést, változást. Másságunk érték, azt pedig érdemes ismertté tenni.

Lassú víz ugyanis partot mos.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

© 2018 – 2020 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio