szmue fejlec 2

06 Fokuszban a hiteletunk Sepsiszentgyorgy2021. november 7., Sepsiszentgyörgy
sepsiszentgyorgy.info, Toró Attila

A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány (KÁMME) Budapest után a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) fotószakosztályának szervezésében erdélyi körútra indította a KÁMME Fotóműhely – Fókuszban a hitéletünk című fotókiállítását.

A tárlatot, Erdélyben elsőként Sepsiszentgyörgyön tekinthető meg. A keresztény ünnepekhez – mindenszentek, karácsony, húsvét, pünkösd – kapcsolódó tárlat Erdélyben, azon belül Háromszéken is készült művészi alkotásokat mutat be, és Sepsiszentgyörgyön az unitárius templom gyülekezeti termében tekinthető meg.

A tárlat megnyitójára 2021. november 7-én, vasárnap a 11 órakor került sor. Házigazda Péterfi Ágnes unitárius lelkész volt, köszöntőt mondott Bedő Zoltán, az SZMÚE elnöke, a kiállítást megnyitotta Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője, a tárlatot méltatta Huszár Szilamér, az SZMÚE fotószakosztályának koordinátora, a kiállítás erdélyi kurátora. Átadásra kerültek a díjazott fotók háromszéki alkotóinak járó emléklapok is.

Kiállítók: Farkas Andrea, Fejfár János, Héjja Árpád, Huszár Szilamér, Józsa Enikő, Katona Józsa Judit, Palkó Gyöngyösi István Tibor, Paszjár Mariann, Steigerwald Tibor

A fotóriport további képeit itt tekintheti meg.

Partnerszervezetek

Magyar Újságírók Romániai Egyesülete
Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete
msusz logo
 

© 2018 – 2021 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio