szmue fejlec 2


Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztőjeA Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének Igazgatótanácsa felháborítónak tartja, hogy az Amerikai Egyesült Államok – budapesti nagykövetsége által – megtagadta a beutazási vízumot egy magyar újságírótól.

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületével partneri viszonyt ápoló Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, számos külföldi és nemzetközi sportújságíró- és újságíró-szervezet tisztségviselője 2023. szeptember 15-én a Chicagói Magyar Kultúrtanács felkérésére az észak-amerikai magyarok hagyományos futballtornája, az immár 25. alkalommal megrendezendő jubileumi Árpád-kupa megnyitása mellett tudósítói feladatokat is ellátott volna. Az ügy önmagában is aggasztó, ám tetézi, hogy Szöllősi György sportdiplomataként, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának küldötteként, nagykövetként utazott volna, és a hivatalosan igényelt diplomatavízumot tagadták meg tőle.

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete elfogadhatatlannak tartja a sajtó munkatársai mozgásterének szűkítését, valamint a sajtó- és véleményszabadság korlátozását.

Sepsiszentgyörgy, 2023. szeptember 14.

(A felvétel a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Tusnádfürdőn készült 2023. július 21-én)

A Kovászna Megye Tanácsának támogatásával 2022. október 1-jén megvalósított, a sepsiszentgyörgyi Művész moziban díjkiosztással egybekötött dokumentumfilm-vetítés sikerén felbuzdulva a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének (SZMÚE) Igazgatótanácsa a nyertes alkotás sepsiszentgyörgyi vetítésének megismétlése, és további településeken történő bemutatása mellett döntött.

Közlemény – Körúton az Úzvölgyi mementó

Toró Attila fotója a díjátadásról.

A SZMÚE Voltunk, vagyunk, leszünk című, magyarok a román nemzetállamban témájú dokumentumfilmpályázatát, a sepsiszentgyörgyi Kátai Edit és Petke László Úzvölgyi mementó című alkotása nyerte, amely drámaian tömöríti a 2019. június 6-án bekövetkezett úzvölgyi temetőgyalázás mozzanatait és azok válaszlépéseit. A következő filmvetítések alkalmával lehetőség nyílik az alkotókkal és egyes szereplőkkel folytatandó beszélgetésre. A turné programját hamarosan közzétesszük. Kérjük mindazokat, akik lakóhelyükön bekapcsolódnának a szervezésbe, jelezzék ebbéli szándékukat.

Kovaszna Megye Tanacsa logo

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületét aggodalommal töltik el az erdélyi magyar nyelvű nyomtatott sajtót érő intézkedések.

A tudomásunkra jutott adatok szerint a Krónika, Székelyhon és Székely Hírmondó napilapokat, az Előretolt Helyőrség irodalmi mellékletet, a Heti Hirdető hetilapot, valamint a Nőileg havi magazint kiadó Príma Press Kft. 2023. január 1-től a jelenlegi 297 alkalmazottja közül 251-et elbocsát. A lapterjesztők és tördelők mellett szép számban találhatók korrektorok, szerkesztők és újságírók is.

Az utcára kerülők magas, közel 85 százalékos aránya arra utal, hogy az említett kiadványok nyomtatott formában történő megjelentetésének a beszüntetése nem átmeneti intézkedés, amint azt az október 19-én megjelent szűkszavú közleményükben a tulajdonosok bejelentették, hanem végleges.

Mindezek tükrében a munkahely nélkül maradt kollégák sorsa mellett az erdélyi magyar nyelvű nyomtatott sajtó jövője is aggaszt bennünket, minthogy annak fenntartását nemzeti önazonosságunk megőrzése szempontjából is fontosnak tartjuk. A lapok a tájékoztatáson kívül az igényes nyelvhasználatnak, értékeink felmutatásának, egymás megismerésének is fontos eszközei, kultúrateremtő és-terjesztő szerepük van. A kultúrát pedig nem szabad üzleti szempontok függvényévé tenni. Nem termel pénzben mérhető azonnali hasznot, de hosszú távon ez a legjövedelmezőbb befektetés, bizonyság rá a történelemi tapasztalat. A hiánya társadalmi összeomláshoz vezethet.

A nyomtatott sajtó vitathatatlanul közszolgálatot teljesít. Fennmaradása létkérdés, az erdélyi magyarság számára különösképpen az. És mi – utódainkat is beleértve – magyarként akarunk a szülőföldünkön megmaradni.

Sepsiszentgyörgy, 2022. november 10.
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének Igazgatótanácsa

Székelyföldi Magyar Sajtóház

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) konferenciát és kísérőprogramokat szervez.

Szeptember 30.
10 óra – a Székelyföldi Magyar Sajtóház megtekintése. Idegenvezető: Galbács Pál, a SZMÚE tiszteletbeli elnöke;

13 óra – konferencia Kovászna Megye Tanácsának (KMT) üléstermében. A résztvevőket köszönti Tamás Sándor, a KMT elnöke. A konferencián az épülő Székelyföldi Magyar Sajtóház hasznosítására tett javaslatokat beszéljük meg. A létesítményt szeretnénk a Kárpát-medencei magyar újságírók szellemi otthonává tenni, ehhez várunk ötleteket;

18 óra – könyvbemutató a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Bemutatjuk a SZMÚE frissen megjelent könyvét: Kárpátországi téridő – Nagyjaink Szent Istvántól Kányádi Sándorig, ötletgazda Galbács Pál, szerkesztette Szekeres Attila, Illyefalva, 2022. A bemutatón a kötet több társszerzője is részt vesz, a helybelieken (Csinta Samu, Fekete Réka, Ferencz Csaba, Galbács Pál, Hecser László, Kuti János, László Zsuzsa, Schaffhauser Ildikó, Szekeres Attila, Váry O. Péter) kívül: Balázs János (Oklánd), Csermák Zoltán (Budapest), Gáspár Sándor (Marosvásárhely), Józsa Erika (Sidney), Sarány István (Csíkszereda), Simonffy Katalin (Marosvásárhely).

Kapható lesz a SZMÚE két előbbi kötete is: Múltból jövendőt – Történelem hazulról, szerkesztette Szekeres Attila, Sepsiszentgyörgy, 2021, illetve Gúnyhatár – Léphaft karikatúrák körülírva, szerkesztette Ambrus Attila, Illyefalva, 2021.

Október 1.
10 óra: kirándulás: Szent László nyomában: Szent Lászlót ábrázoló freskókat tartalmazó sepsiszéki műemlék templomok megtekintése: Kilyén, Kökös, Gidófalva. Idegenvezető dr. Jánó Mihály művészettörténész;

17 óra: filmvetítéssel egybekötött díjkiosztó a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban. Levetítjük a SZMÚE Voltunk, vagyunk, leszünk című, magyarok a román nemzetállamban témájú filmpályázatára beérkezett alkotások közül a díjazottakat.

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete alapszabályzatának megfelelően 2022. június 18-án 10.30-ra összehívom a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének tisztújító közgyűlését a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza üléstermébe (Kőrösi Csoma Sándor utca 19. szám).

 Múltból jövendőt – a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének könyvbemutatója2021. december 14-én, kedden 18 órakor könyvbemutatóra kerül sor a Bod Péter Megyei Könyvár Gábor Áron-termében.

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) által kiadott, Múltból jövendőt című, Történelem hazulról alcímű kötetet ismerteti Galbács Pál, a könyv ötletgazdája és Szekeres Attila, annak szerkesztője. Köszöntőt mond Bedő Zoltán, a SZMÚE elnöke. Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A harminchét társszerző közül többen jelen lesznek a rendezvényen.

Farkas Árpád Farkas Árpád nincs többé, a szülőföld magához ölelte, így kénytelenek vagyunk a hiányához igazítani lépteinket. Nagy űrt hagyott maga után, a népe iránti szigorú szeretet, makacs ragaszkodás, töretlen hűség megtestesítője, a súlyos gondolatok megfogalmazója, veretes igazságok kimondója, a megtartó hit hirdetőjeként. A lelkén átszűrt patyolat tiszta szavakat, mondatokat, gondolatokat ruházott ránk, támasz, valamint példakép volt és maradt mindazok számára, akik az Ő útját követik.

Elhunyt Farkas ÁrpádHáromszék, 2021. február 8.

Megrendülten értesültünk: vasárnap este, életének 77. évében súlyos betegség után elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Háromszék volt főszerkesztője. Távozásával lapunk meghatározó szellemi vezetőjét vesztette el, aki élete utolsó pillanatáig fáradhatatlanul dolgozott.

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének harmadik, 2020-ban kiírt pályázata az országban élő magyarok sorsát alakító román nemzetpolitikáról várt ironikusan összegző véleménycikkeket. A szerzők túlnyomó többsége valami miatt a csípős hangvételtől eltekintett, meglehet, hogy a világjárvány okozta nyomott hangulat is szerepet játszott ebben.

Szilágyi Domokos soraival kívánunk áldott Karácsonyt, lelki békét és jó egészséget mindenkinek!

szmue karacsonyi

Magyar sajtóház épül Székelyföldön - Székelyföldi Magyar Újságírók EgyesületeKözlemény

Készül, és már tető alatt, pirosban áll a Székelyföldi Magyar Sajtóház, melyet a sepsiszentgyörgyi székhelyű Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete épít a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

Konferencia az újságírói szabadságról és felelősségrőlA Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) konferenciát szervez az újságírói szabadságról és felelősségről Sepsiszentgyörgyön a Best Western Park Hotel konferenciatermében 2020. október 10-én 10 órától. (Regisztráció 9.30-tól.) Vitaindító előadást tart Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője.

Többsincs – a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének 2020. évi fotókiállításaTöbbsincs címmel szervezzük meg a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének (SZMÚE) 2020. évi fotókiállítását Sepsiszentgyörgyön a Tein teaházban.

A tárlaton Huszár Szilamér, Kátai Edit, Klárik Loránd, Szekeres Attila és Toró Attila erdővidéki és orbaiszéki kirándulások alkalmából készített fotói tekinthetők meg.

A 2020. szeptember 22-én 18 órakor tartandó megnyitón köszöntőt mond Bedő Zoltán, a SZMÚE elnöke, a kiállítást Galbács Pál, a SZMÚE tiszteletbeli elnöke nyitja meg, és Vargyasi Levente fotóművész méltatja.

A képek a helyszínen megvásárolhatók. A befolyt összeggel az Egyesület székházának építését támogatjuk.

A SZMÚE alapszabályzatának megfelelően 2020. július 1–én 17 órára összehívom a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete rendkívüli közgyűlését, a Háromszék független napilap Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám alatti szerkesztőségébe.

A Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete és a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a Román Posta, a koronavírus-járvány továbbterjedésének megakadályozása és leküzdése érdekében hozott hatósági intézkedések, valamint a lecsökkent munkamennyiség okán átszervezte tevékenységét, időszakosan felére csökkentve kézbesítőinek számát, s ezért a napilapok nem jutnak el időben olvasóikhoz.

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) 2019-es Voltunk, vagyunk, leszünk című filmpályázatát elbírálta az Egyesület által felkért szakmai zsűri: Demián József (Josef Demian, Sydney, Ausztrália) rendező, operatőr, forgatókönyvíró – a testület elnöke, Ferencz Csaba (Sepsiszentgyörgy) újságíró, a Háromszék szerkesztője, Galbács Pál (Illyefalva) nyugalmazott televíziós szerkesztő, a SZMÚE alelnöke, Kádár Melinda (Székelyudvarhely) televíziós szerkesztő és Vargyasi Levente (Sepsiszentgyörgy) operatőr, filmrendező.

A SZMÚE alapszabályzatának megfelelően 2020. március 7-én 10.30-ra összehívom a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete közgyűlését a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza üléstermébe.

Amennyiben nem jelenik meg a tagság abszolút többsége (fele + 1 tag) az alapszabályzat értelmében a közgyűlés határozatképtelen, azonban a következő összehívásra már a jelenléttől függetlenül határozatképessé válik. Ezért 2020. március 7-én 11 órára ugyan arra a helyre a közgyűlést újra összehívom.

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete riporttábort szervez Erdővidéken 2019. augusztus 26 – szeptember 1. között.

Célunk, hogy a széles értelemben vett tájegység – Barót város, Bölön, Nagyajta, Vargyas, Bardoc és Bacon község a hozzájuk tartozó falvakkal, valamint a Málnás községhez tartozó Zalánpatak, illetve a Brassó megye részét képező, de szellemileg Erdővidékhez tartozó Ágostonfalva, Ürmös és Apáca értékeit újságírói módszerekkel feltérképezzük. Igyekszünk megszólítani mindazokat, akik maradandót alkottak; szólni fogunk többek közt az önkormányzati munkáról, a civil szervezetek által elért sikerekről, a mezőgazdaságban és állattenyésztésben dolgozók mindennapjairól, a közösségekben szolgáló lelkészekről, az iskolák helyzetéről, a vállalkozóknak az üzleti élet kihívásaira adott válaszairól és a fiatalok álmairól.

A háromszéki sajtó kezdetei címmel szervez konferenciát Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeumban 2019. június 7-én 11 órai kezdettel.

A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójába tömörült Kárpát-medencei tagszervezetek valamint az ausztráliai magyar újságírók képviselői 2018. október 25-e és 28-a között Sepsiszentgyörgyön tartották meg újabb tanácskozásukat. A tizenhárom éve létrehozott, határokon átívelő szakmai társulás a szervező Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének, továbbá Szili Katalin miniszterelnöki megbízottnak és Kalmár Ferenc András miniszteri biztosnak a részvételével a sajtószabadság és az újságírói függetlenség kérdéskörét járták körül.

Partnerszervezetek

Magyar Újságírók Romániai Egyesülete
Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete
msusz logo
 

© 2018 – 2021 Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

 

webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio